Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni és megvalósítani, az ehhez szükséges anyagokat pedig megválasztani, hogy a működtetéshez szükséges energiafelhasználás a lehető legkisebb legyen – egyebek mellett ezt tartalmazza az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) módosítása, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent ...

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni egyetemi, főiskolai pótfelvételire, amelyen a szeptemberben induló képzésekre azok is bejuthatnak, akiket egyetlen megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy nem is jelentkeztek – olvasható a ...

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn elhangzott beszéde rövid- és hosszútávon egyaránt ártott az erdélyi magyarságnak – közölte Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetője hétfőn, az ...

A kínai BYD cég eBUS-12 típusú villanybuszának budapesti próbaüzeme után a szakértők úgy kalkulálták, hogy ez a jármű negyedannyi energiát sem fogyaszt, mind a dízelmotorral szerelt autóbuszok – közölte a Levegő Munkacsoport az ...

A vasárnapi vihar miatt országszerte több mint 400 riasztást kaptak a tűzoltók; többen meg is sérültek – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn kora reggel az ...

Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában megerősítette: az IMF-fel való kapcsolat nem érzelmi kérdés, van, amikor tud segíteni az IMF, van, amikor nem. Szerinte 2010-ben nem tudott, mert sosem járult ...

Az MSZP azt követeli a Fidesztől, hogy hagyjon fel a sikertelen unortodox kormányzással, Orbán Viktor miniszterelnöktől pedig azt: minden erejével a demokrácia felett ...

Érthetetlenek és feltehetőleg a politikai nyomásgyakorlást célozzák a Klubrádió tulajdonosainak egyre agresszívabb nyilatkozatai azok után, hogy a testület éppen a napokban hosszabbította meg immár tizedik alkalommal a rádió sugárzási jogosultságát – közölte a Médiatanács Szóvivő irodája, cáfolva a rádió azon állítását, amely szerint a hatóság megfosztaná vidéki hálózatától az ...

A pénteki megnyitóval hivatalosan is kezdetét veszi a XXX. nyári olimpiai; az m1, az m2 és a Kossuth Rádió minden magyar érdekeltségű és fontosabb eseményt közvetít, de a Duna és a Duna World is kiemelt figyelmet szentel az ötkarikás ...

Megérkezett Egerbe Georg Houfnagel rézmetszete, amely a város 16. század végi állapotát tükrözi; a művet a várostrom 460. évfordulóján szállították a hevesi ...

Az MSZP szerint a Fidesz kettős beszédet folytat az antiszemitizmus kérdéskörében, időnként ugyanis a szélsőjobboldal felé is gesztusokat ...

Aki kifogásolja a végrehajtás alá került ingatlan becsértékét, annak szeptembertől a kifogással együtt a bíróságnál letétbe kell helyeznie az igazságügyi szakértő díját is – az erről szóló közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent ...