Szerdán kezdi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKK Közút Budapesten a X. kerületi Jászberényi út felújítását a Maglódi út és Tündérfürt utcai felüljáró közötti, valamint a felüljárót követő, a XVII. kerületi 526. sorig tartó ...

Végső búcsút vettek Zwack Pétertől, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatójától, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőtől kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a hamvait tartalmazó urnáját a katolikus egyház szertartása szerint a családi sírhelyben helyezték el. Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte utolsó ...

A zsidóságnak a magyarság első világháborús szenvedése és veresége miatti bűnbakszerepéről, illetve Kun Bélának és a tanácsköztársaságnak mint a trianoni béke bűnbakjának valós történelmi hátterével foglalkoztak a Bűnbakok az európai és a magyar történelemben című konferencia előadói szombaton ...

Magyarország második világháborús hadba lépésének, illetve a magyarországi zsidóság elpusztításának vélt egyszemélyi felelőseiről, illetve a valós okok összetett hátteréről tartottak előadásokat szombaton a Bűnbakok az európai és a magyar történelemben című konferencián ...

A Fidesz szerint a külhoni magyar állampolgárok külön kampány nélkül is meg tudják ítélni, hogyan teljesítettek a kormány-, illetve az ellenzéki pártok, míg a KDNP úgy készül, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerepe kiemelt lesz a határon túl élő magyaroknak szóló üzenetek megfogalmazásában. A Jobbik és az LMP készül kampányra, az MSZP viszont egyelőre nem árult ...

Több mint félmillióan nézték az ünnepi tűzijátékot a Duna-partról – tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a szervezők közlése alapján hétfő este az ...

Három város közös virágkocsija nyerte el a 43. debreceni virágkarnevál első ...

Áder János köztársasági elnök szerint a magyar állam XXI. századi sikeréért a nemzet tagjainak ma is úgy érdemes magukra tekinteniük, mint valódi alkotóira, újraalapítóira államunknak. Ezért nem elég büszkének lennünk elődeinkre, nem elég fejet hajtani az ő teljesítményük előtt, hanem “ismét bölcs kiegyezésre” kell jutnunk, hogy “újra felemeljük a lelkünk” – fogalmazott az államfő hétfőn, ...

Augusztus 20-a az MSZP elnöke szerint a nemzeti büszkeség, az összetartozás és a megmaradás ünnepe, magyarságunk megélésének legerősebb alkalma. Mesterházy Attila ugyanakkor úgy véli, a mostani augusztus 20-a a “megcsonkított államiságról” is szól, mert szerinte az állam vezetői megsértik a Szent István óta államiságunk alapját jelentő ...

Pályafelújítási munkák és lőszermentesítés miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok augusztus 21. és 27. között a Budapest­-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Budapest vasútvonalakon, emiatt késésekre kell számítani – tájékoztatta a vasúttársaság az ...

A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények hétfőn Budapesten, az augusztus 20-i ...

Koncertekkel, légi- és vízi parádéval, néptánc előadásokkal és különböző családi programokkal várják a látogatókat a nemzeti ünnep alkalmából augusztus 19-én és 20-án ...