Noha a kultúráért felelős tárca szerdai közleménye szerint a magyar állam a Seuso-kincs tulajdonosának tekinti magát, a késő római kultúra egyik legértékesebb ezüsttárgy-együttese nem szerepel az állam által keresett műtárgyak hatósági ...

Cicákat ad örökbe az Elveszett Állatok Gyógyító, Ellátó, Elhelyező Alapítvány pénteken 14 és 20 óra között, a III. kerületben lévő Eurocenter ...

Hans-Georg Rammensee professzor elsőként alkalmazta a világon a számítógépes vakcinatervezést, eljárását hat éve éppen Budapesten, a Nemzetközi Immunogenomikai és Immunoinformatika (immunomimikai) Kongresszuson mutatta be – hangsúlyozta Falus András akadémikus, a 2006-os tanácskozás társelnöke az MTI-nek annak kapcsán, hogy Tübingenben német kutatók és orvosok  meggyőző klinikai eredménnyel alkalmaztak veserák elleni vakcinát ...

Moziban már nem látható, fesztiváldíjas filmeket vetítenek újra a pénteken kezdődő Mozinet-Művész Filmnapok keretében Budapesten. A négynapos eseményen a korábbi sikerek mellett angol felirattal ellátott magyar szerzői filmek és egy premier előtt látható francia romantikus vígjáték is ...

Az MSZP-s Lendvai Ildikó arra kéri Orbán Viktort, tisztázza, mire gondolt, amikor azt mondta: reméli, hogy nem kell kigondolni és a gazdasági túlélés érdekében bevezetni a demokrácia helyett más típusú politikai ...

Még az idén hazakerülhet a vélhetően az egykori Pannoniából származó Seuso-kincs, amelyet Zelnik István műgyűjtő, a nevét viselő budapesti aranymúzeum tulajdonosa vásárolna meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel közölte: a magyar állam továbbra is a késő római kultúra egyik legértékesebb ezüsttárgy-együttese tulajdonosának tekinti ...

A ReConnect Hungary elnevezésű program keretében augusztusban először ismerkedhetnek felmenőik anyaországával és saját kulturális gyökereikkel Magyarországon az észak-amerikai diaszpórában élő magyar származású ...

Eltérően ítélték meg a Horthy-korszakot, ezen belül Horthy Miklós kormányzó szerepvállalását történészek a fővárosban kedden rendezett beszélgetőesten. Egyebek között elhangzott: Horthy megítélésében soha nem lesz egységes álláspont, ugyanakkor abszurd, hogy a mostani viták során személyét és az akkori rendszert nem választják ...

Több változás lép életbe szerdán a gyógyszerek támogatáspolitikájában: a generikus, vagyis helyettesíthető készítményeket érintően a jövőben bővül a legkedvezőbb támogatással elérhető, valamint a közgyógyellátottak részére rendelhető gyógyszerek köre, míg több gyógyszergyártó számára plusz fizetési kötelezettséget ró az úgynevezett spanyol modell ...

Tilos a kutyák fülének csonkítása augusztus 1-jétől, és farokkurtításra is csak az állat hétnapos koráig lesz lehetőség mostantól; az ebek csippel történő megjelölésére azonban még van öt hónapjuk a gazdáknak – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ...

Az MSZP szerint a Fidesz “narancssárga cédulás választásokat” akar megvalósítani a választási feliratkozás bevezetésével, amivel a demokratikus jogaik gyakorlásától akarják távol tartani az ...

Új növényevő dinoszauruszfaj további csontjait sikerült azonosítania az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoportnak a hagyományos nyári iharkúti ásatáson – közölte Ősi Attila paleontológus kedden az ...