A világ legnagyobb flódniját kóstolhatták meg a 20. Sziget fesztivál látogatói szerda délután; a tradicionális magyar zsidó sütemény rekordméretű változatához Raj Ráchel tortatervező csapata mintegy 500 kilogramm alapanyagot használt ...

A belügyminiszter visszavonta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója, Csizner Zoltán vezetői megbízását – közölte a tárca szerdán az MTI-vel. Csütörtöktől Bucsek Gábor vezeti az ...

A Fidesz szerint alaptalanok a Demokratikus Koalíció (DK) állításai, amelyek szerint a nagyobbik kormánypárthoz lojális felső középosztályt részesítenék előnyben a közszolgálatban dolgozók gyermekeinek óvodai és bölcsődei ellátásával – áll a párt parlamenti frakciójának az MTI-hez szerdán eljuttatott ...

Júliusban 2.251 céggel szemben indult felszámolási eljárás, az utolsó három hónapban így a havi felszámolási átlag 2.328 volt, 20 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ez a 2008-as és 2011-es után egy harmadik felszámolási hullámot jelent a magyar gazdaságban, elsősorban a növekvő hatósági aktivitás miatt – közölte az Opten céginformációs szolgáltató az ...

A Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) még nem érkezett konkrét javaslat az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentésével kapcsolatban – tájékoztatta az NGM kommunikációs titkársága hétfőn az ...

Szegedi Csanád sorsa saját kezében van – hangsúlyozta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében, miután pénteken találkozott a Jobbikból nemrégiben kilépett politikussal, aki bocsánatot kért a zsidó ...

A Tátrai Band a néhány napja kulcscsonttörést szenvedett gitárosa, Tátrai Tibor nélkül, Szörényi Levente pedig a Tátrai Band énekesével, Horváth Charlie-val és Bródy Jánossal lépett fel a magyar dal napja koncertfolyamban a Sziget fesztivál mínusz kettedik napján vasárnap. Estére, a 23 óráig tartó rendezvény utolsó néhány órájára megtelt a nagyszínpad előtti rész, mintegy 15 ezren ...

Elhunyt Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke; a neves üzletembert, volt országgyűlési képviselőt, korábbi washingtoni nagykövetet 85 éves korában vasárnap Olaszországban érte a halál – tájékoztatta a Zwack Unicum Nyrt. vasárnap este az ...

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Sziget fesztivál ideje alatt Óbuda környező utcáiban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az ...

Évtizedekig lappangó, a széles nyilvánosság előtt ismeretlen Munkácsy-képet mutatott be Pákh Imre műgyűjtő pénteken a szegedi Móra Ferenc ...

Snoop Dogg, a Killers, az LMFAO, a Korn, a Placebo, a Hurts, a Stone Roses, a Sum 41 és a Pogues koncertje emelkedik ki az idei jubileumi 20. Sziget fesztivál zenei programjából; az ezúttal nyolcnapos rendezvény vasárnap, a mínusz kettedik napon a magyar dal napjával ...

Schmitt Pál szerint a “himnuszügyben” a londoni olimpia szervezőbizottsága hibázott, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is felelős a történtekért. A korábbi államfő, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke az InfoRádió Aréna című, csütörtökön elhangzott műsorában arról is beszélt, hogy plágiumügye után az év vége felé “visszaáll a rend”, és folytatja munkáját a ...