Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Alkotmánybíróság feláldozta a gyülekezési jogot a politikai lojalitásért, amikor nem talált kivetnivalót egy tüntetés törvényellenes megtiltásában – tudatta a jogvédő szervezet kedden az MTI-vel közleményben.

Illegális autóbontót lepleztek le Biatorbágyon a rendőrök.

Az új cafeteriarendszerben a munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után és a vállalkozások számára sem hátrányos, hogy megmaradt a jövedelempótlási lehetőség ugyanazon az adózási szinten – fejtette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn az M1 csatornán.

Több mint százezer látogató volt kíváncsi eddig a Magyar Nemzeti Galériában a Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című kiállításra, amely még július végéig tart nyitva.

Emelkedik augusztustól az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege, 150 ezerről 180 ezer forintra.

Kétszeresére növelheti a lombikbébi-kezelések eredményességét egy Izraelben kifejlesztett módszer – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet egy nemzetközi kutatás alapján.

Közmunkára ítélték és három évre eltiltották a háziállattartástól azt az ausztrál férfit, aki videóra vette, ahogy leharapja egy élő patkány fejét, majd a felvételt közzétette a Facebookon.

Egy devizahiteles demonstrációsorozat kapcsán gyülekezési jogi kérdésekben benyújtott alkotmányjogi panasz ügyében tart nyilvános határozathirdetést az Alkotmánybíróság (Ab) kedden – közölte Bitskey Botond, a testület főtitkára az MTI érdeklődésére.

Az emberekkel végzett munka adóterhének csökkentését és a robotokkal végzett munka megadóztatását javasolja a Deutsche Post német postavállalat vezetője.

Saint-Denis, 2016. július 10., vasárnap (MTI) – A portugál labdarúgó-válogatott Eder hosszabbításban szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a házigazda francia csapatot a 15. labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében.

Pert indít a BBC és a rendőrség ellen a gyermekmolesztálás vádjával két éve feljelentett Sir Cliff Richard.

Jövő hét keddtől vasárnapig a H6-os HÉV helyett pótlóbuszok közlekednek Soroksár és Szigetszentmiklós között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.