Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójaként méltatta a német sajtó pénteken Esterházy Pétert.

A csütörtök éjjeli nizzai terrortámadás miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Franciaországba induló magyar állampolgárokat figyelmeztette péntek délelőtt közzétett tájékoztatásában.

Eljárás indult egy 91 esztendős német nő ellen, aki nekilátott megfejteni egy nürnbergi múzeumban kiállított, keresztrejtvényt ábrázoló avantgárd műalkotást.

Romániában is megjelent a zikavírus: az első fertőzött nő nyilvántartásba vételétről kedden számolt be a bukaresti egészségügyi minisztérium.

Spanyolországban elvégezték a világ első olyan bőrátültetését, amelyhez a beteg saját sejtjeiből növesztettek bőrt – jelentette be rendkívüli eredményét a granadai és sevillai orvosokból, kutatókból álló csoport a sikeres beavatkozást követően.

Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel az író családja és kiadója.

Már megjelent a magyar dinnye több áruházlánc üzleteiben, és a nyár más szezontermékeiből, így az ásványvízből, üdítőitalokból és jégkrémből is megnőtt a forgalom az élelmiszer-kiskereskedelemben – közölték az áruházláncok az MTI érdeklődésére. 

Több internetes közösségi oldalon örvendező, gyalázkodó kommentárokat tettek közzé a bikaviadalok ellenzői Victor Barrió halálával kapcsolatban, akit szombaton öklelt fel egy bika egy viadal közben. A kegyeletsértő bejegyzések miatt feljelentést tett a Bikaviadal Alapítvány, amely a spanyol tradíció megőrzéséért küzd.

A legtöbb várandósnak pénzkidobás a terhesvitamin, mert nincs rá szükség egy új kutatás szerint, melyet a BBC hírportálja idéz.

Az osztrák kormány kedden döntött arról a törvényről, amely lehetővé teszi Adolf Hitler Braunauban álló szülőházának kisajátítását. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter leromboltatná az épületet.

Már több mint 350 ezer dokumentum 5,5 millió metaadata hívható le és kereshető a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA) adatbázisában.

Az ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek kevésbé hajlamosak az allergiára – állapította meg egy új, hosszú távú új-zélandi kutatás.