Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A külügyminiszter szerint a magyar diplomáciának nehéz helyzeteket kellett megoldania az elmúlt két évben és ezt túlnyomórészt sikerrel tette meg. Martonyi János úgy látja, az országgal szembeni támadások nyugvópontra jutottak, újabb vitákra nem számít, ám elképzelhetőnek tartja, hogy a választási részvétel regisztrációhoz kötése – ha megtörténik – kérdéseket vet fel nemzetközi színtéren. Ezt szerinte az […]

A Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap hétfőn címoldalán számolt be Orbán Viktor miniszterelnöknek az E.ON német energetikai társaság magyarországi leányvállalatának megvásárlására vonatkozó kijelentéséről.

Hétfőtől lehet pályázni támogatásért fűtési rendszerek korszerűsítésére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetési forrásból meghirdetett konstrukciójára a 864,4 millió forintos keret kimerüléséig lehet pályázatot benyújtani – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a minisztérium.

Neil Armstrong első emberként lépett idegen égitest, a Hold felszínére 1969-ben.  A hónap elején szívkoszorúér bypass műtéten esett át. 82 éves volt.

Évszázados találgatás ért véget a norvégiai Selben, ahol végre kibonthatták azt a csomagot, amelyet a település egykori polgármestere az 1920-as években hagyott hátra, azzal az utasítással, hogy csak 2012-ben nyissák ki.

Folytatódnak a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések, hamarosan egy külön végrehajtási rendeletben pontosan meghatározzák a dohányzásra kijelölt helyet jelölő, illetve a dohányzást tiltó táblák pontos méretét és feliratát is – mondta az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) Dohányzás Fókuszpontjának vezetője az MTI-nek.

A vasárnap déli óráktól már a Terrorelhárítási Központ (TEK) kizárólagos felügyelete alatt van a Szíriában augusztus 13-án elrabolt három magyar állampolgár – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a TEK krízisközpontjának a Miniszterelnökséghez eljuttatott jelentése alapján az MTI-vel.

A munkahelyvédelmi akcióterv nem lehetőség, hanem kötelesség – így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen a szocialista politikus azt mondta: pártja szerint a kabinetnek inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi terv kapcsán.

Az MSZP szerint a kormánynak inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi akcióterv kapcsán.

A hidegfront hatására hétfőre országszerte megszűnik a hőség, de több helyen keddtől, a nyár utolsó napjaira ismét 30 fok körüli maximumok várhatók. Szeptember elsejére viszont már csak 20-25 fokos csúcshőmérsékletet ígér az előrejelzés.

Augusztus 22-étől országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe, amely az ország teljes területén lévő erdőkre, valamint az erdők határától számított kétszáz méteren belüli területekre vonatkozik.

A májusi mélypontra, mínusz 24,7-re esett vissza augusztusban  a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI-nak az Európai Unió támogatásával végzett felmérése szerint az üzleti és a fogyasztói várakozások is kissé romlottak júliushoz képest az év nyolcadik hónapjában.