Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szembeni összefogásra szólították fel a magyar társadalmat baloldali és antifasiszta szervezetek szerda este Budapesten tartott demonstrációjukon. A megmozdulást, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, folyamatos ellentüntetés kísérte.

A Gondviselés Háza- Fogyatékosok Napközi Otthona 2010. október óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működik.

Az élővilág össztömege egyharmaddal kisebb a Földön, mint eddig feltételezték – derítették ki német kutatók, akik vizsgálataik eredményeit az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) online kiadásában tették közzé.

Negyvenegy új exobolygót fedezett fel a Kepler-űrteleszkóp felvételein két amerikai kutatócsoport.

Halevő repülő dinoszaurusz százötvenötmillió éves fosszíliáit tárták fel Bajorországban, Bamberg közelében.

„Informálók” segítik a versenyhivatalt! Egyre jobban szorul a hurok a gazdasági erőfölénnyel visszaélő, a mások kárára titokban egyeztető, versenyt korlátozó cégek körül. Az év első felében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) különböző jogsértések miatt összesen 121 céget vont eljárás alá, és 50 ügyet bírált el. A hat hónap alatt kiszabott bírságok összege meghaladta az 1,631 milliárd […]

Az MSZP Budaörsi Szervezete két éve rendezvénysorozatot kezdett Közéleti Klub elnevezéssel. Ismert és érdekes embereket, időszerű mondanivalóval rendelkező személyiségeket igyekszenek meghívni Budaörsre. Szeretnék, ha rendezvényeik hozzájárulnának a város szellemi pezsgéséhez. Az idén ősszel folytatják vitaestjeiket.

Nyissunk ki bármilyen elektronikai készüléket, áramköröket, alkatrészeket és drótkötegeket fogunk találni bennük. Egy-egy ilyen termék – például egy telefon – összeszerelése aprólékos, sok munkát igénylő folyamat, amelynek megvalósítását igen gyakran alacsony bérszínvonalú országokba telepítik ki – például Kínába. Manapság azonban az elektronikai berendezések három dimenziós nyomtatása – más új technológiákkal együtt – forradalmasíthatja az elektronikai […]

Négyszázhatra emelkedett a Magyarországon megfigyelt madárfajok száma, miután egy kuhit figyeltek meg múlt héten a Zámolyi-medencében, a vértesi natúrparkban.

Kínai csillagászok lankadatlan figyelemmel kutatják egy, a Földhöz hasonló bolygó esetleges felbukkanását a világűrben antarktiszi műszereikkel, teleszkópjaikkal.

Ternák Gábor professzor szerint a minap közzétett amerikai megfigyelések alátámasztották hét évvel ezelőtti felfedezését, amely szerint az antibiotikumok fogyasztása hatással lehet az emberi növekedésre, elhízásra.

Lemez jelenik meg októberben Barbra Streisand eddig kiadatlan felvételeiből: a tizenegy dalt tartalmazó, Release Me című korong 1963-tól napjainkig öleli fel a sikerekben gazdag énekesi pályafutás néhány epizódját.