Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Az MSZP szóvivője szerint az elszámoltatás kudarcba fulladt, miután a Budai Gyula által vizsgált több mint ezernégyszáz ügy közül egy sem végződött elmarasztaló ítélettel.

A címvédő Sors Tamás aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban a londoni paralimpián.

Glikolaldehid, a legegyszerűbb cukorféleség molekuláit fedezték fel egy a Naphoz hasonlító ifjú csillag körül dán asztrofizikusok, akik vizsgálataik eredményeit az Astrophysical Journal Letters című szakfolyóiratban ismertetik – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.    

Hétfőn változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, az iskolakezdéstől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek.

A mogyorót, diót evő várandós nők gyerekeinél egyharmaddal ritkábban jelentkezik hétéves korukra asztma vagy allergia azokhoz a gyerekekhez képest, akiknek anyja állapotosan kerülte az olajos magvak fogyasztását – derült ki egy dán tanulmányból.

A közlekedési lámpák zöld, sárga és piros színeivel kódolja a máj állapotát brit szakemberek új fejlesztése, egy teszt, amellyel vérmintából egyszerűen kimutatható, hogy mennyire veszélyeztetett az érintett páciens – adta hírül a BBC hírportálja.

A kávéfogyasztás 15-25 százalékkal csökkentheti a bélrák kockázatát – idézte amerikai kutatók csaknem félmillió ember bevonásával készült tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.

Élvezte a londoni olimpiát, kiváló versenyeket látott, egyedül a férfi távolugrás döntője ábrándította ki Carl Lewist, a XX. század legjobb atlétáját, aki szerint az ötkarikás fináléba még most is befért volna.

Augusztus 31-ig kérelmezhetik bankjuknál jelzáloghitel-szerződéseik módosítását, újrakötését, vagy kiváltását átlátható árazású kölcsönre azok a lakossági ügyfelek, akiknek a szerződése 2013 májusában, vagy ezt követően jár le.

Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében fellobbant szerdán a XIV. paralimpia lángja Londonban.

A labdarúgó Bajnokok Ligája 32-es főtáblájának mezőnye:

Több millió forintos kamatmentes lakáscélú munkáltatói kölcsönről szóló belügyminiszteri rendelet jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb számában, szerdán.