Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Barack Obama aggódik a Ramil Safarovnak adott azeri elnöki kegyelem miatt, s Washington arra kéri Budapestet, magyarázza meg, miért döntött úgy, hogy hazaengedi az azeri katonatisztet, akit Magyarországon egy örmény katonatiszt meggyilkolásáért ítéltek el – derült ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa, valamint az amerikai külügyminisztérium szóvivője által pénteken kiadott közleményekből.

Örmény számítógépes kalózok támadták meg az azerbajdzsáni államfő honlapját, és felrakták rá annak az örmény katonának a fényképét, akit azeri katonatársa 2004-ben Budapesten baltával lemészárolt – jelentette szombaton az armenpress örmény hírügynökség internetes oldala.

Mélységes felháborodásának és csalódottságának adott hangot az örmény igazságügyi miniszter magyar kollégájának írt levelében amiatt, hogy Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak az életfogytiglani börtönre ítélet azeri katonatisztet. Az örmény miniszter többek között úgy vélte, Navracsics Tibornak tudnia kellett, mi történik Ramil Sahib Safarovval a kiadatása után. A levelet egy örmény hírportál szó szerint ismertette pénteken.

Örményország péntektől megszakította diplomáciai és minden egyéb hivatalos kapcsolatát Magyarországgal – közölte Szerzs Szargszján örmény elnök Jerevánban.

A Videoton a portugál Sporting Lisboa, a svájci FC Basel és a belga Genk csapatával került egy csoportba a labdarúgó Európa Ligában, melynek sorsolását pénteken tartották Monacóban.

Két és félmillió fekete lyukat térképezett fel az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) elnevezésű, széles látószögű infravörös sugárzást felmérő csillagászati műholdja.

A Videoton bejutott a főtáblára a labdarúgó Európa Ligában, miután a selejtező 4. fordulójának csütörtöki, székesfehérvári visszavágóján 0-0-s rendes játékidő és hosszabbítás után a büntetőrúgásokban 4-2-re jobbnak bizonyult a török Trabzonspornál.

Hatalmas metántartalékok rejtőzhetnek a déli-sarkvidék jégtakarói alatt – derült ki egy új tanulmányból.

Egy roma nemzetiségű román állampolgárokkal teli chartergép landolt csütörtök délután a temesvári repülőtéren, Franciaországból küldték haza őket – közölte a Mediafax hírügynökség.

Több mint száz kínai tudós nyújtott be közös panaszt a héten a nemrég kiadott modern kínai szótár szerkesztője ellen, mondván, a kiadványba “érthetetlenül” és “ok nélkül” belefoglalt 239 latin betűs szó komoly károkat okoz a kínai nyelvhasználatban.

Meglévő épületre engedély nélkül szerelhető fel klímaberendezés, napelem és napkollektor, továbbá engedély nélkül alakítható ki park, és a talapzattal együtt 6 méternél alacsonyabb szobor, emlékmű elhelyezéséhez sem kell engedélyt kérni – egyebek mellett ezt tartalmazza az a rendelettervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

Három napon át Pest megye területének hetven százalékát fésülik át helikopterről a szakemberek, parlagfűvel fertőzött foltokat keresve. A csütörtöki, Kiskunlacházáról indult “bejáráson” Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott is részt vett – közölte a kormányhivatal sajtófőnöke az MTI-vel.