Tizenöt éves korától folyamatosan összetűzésbe került a törvénnyel Dragan Bajic, akit a rendőrség a csepeli rablógyilkosságok elkövetésével gyanúsít. Az MTI Hírcentrum a férfi szüleivel készített interjújából kiderül az is: már fiatal korában lopott és hamisított, majd csatlakozott a szerb ...

Összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán a ...

Szobrot állítanak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének a “leghűségesebb városban”, Sopronban. A köztéri alkotást szeptember 30-án, az író halálának 5. évfordulóján avatják fel a Deák tér nyugati szegletében, a református templommal szemben – közölte Szarka László, a szoborállítást kezdeményező helyi Kálvin Kör és Erdélyi Kör képviseletében az MTI-vel ...

Felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a Székesfehérvári Városi Bíróság első fokon; a szerdai tárgyaláson hozott ítélet nem jogerős, az ügyész a bűnösség megállapításáért ...

Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a Fidesz-KDNP 59 százalékkal továbbra is megőrizné több mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban – olvasható a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet  szerdán hozott nyilvánosságra a ...

Mintegy 1500 négyzetméternyi kiállítótérrel nyílik meg szombaton a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum; a magánerőből létrehozott budapesti kiállítóhely csaknem ezer, aranyból készült műtárggyal, teázó-wunderkammerrel és ázsiai szoborkerttel várja a ...

Minden gyógyszertárba naponta többször szállítanak a nagykereskedők, így ellátási probléma biztosan nem lesz a következő időszakban a gyógyszerek árcsökkenése miatt – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az ...

Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Az MTI-nek kedden este elküldött közlemény szerint ugyanis “koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ...

Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt, s “amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra” – fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott ...

Első fokon hat év börtönre ítélte és ugyanennyi időre  eltiltotta a közügyektől Damu Roland színészt a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn. A bíróság súlyos testi sértés, erőszakos közösülés bűntettében és személyi szabadság korlátozásában találta bűnösnek a ...

Nemzetpolitikai szakértői kerekasztal létrehozását kezdeményezte határon túli szervezetek bevonásával vasárnap az MSZP ...

Jeszenszky Géza szerint a tíz évvel ezelőtt Amerikát ért támadás tanulsága, hogy a terroristák a merényleteikkel nem juthatnak közelebb céljukhoz, nem sikerülhet szembefordítaniuk egymással az embereket és meggyengíteni a ...