Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő tartott rendhagyó irodalomórát a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben nemrégiben. A program nemcsak a helyszín, a közönség miatt volt “rendhagyó”, de azért is, mert sok érzelmet hozott a ...

Felfüggesztette a lakáshitel kiváltásra igényelhető áthidaló kölcsönigények befogadását október 19-i hatállyal a Fundamenta-Lakáskassza ...

A jövő januártól megkötött lakásbérleti szerződések kötelező melléklete lesz az energetika tanúsítvány, amelynek átvételét a bérlőnek aláírásával kell igazolnia – egyebek mellett ezt is tartalmazza a lakásbérleti törvény tervezett módosítása, amely a kormány honlapján jelent ...

Nem helytálló a sajtóban szerdán megjelent hír, mely szerint Gyurcsány Ferenc ellen terrorcselekmény bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség – közölte a Katonai Főügyészség csütörtökön az ...

Átadták csütörtökön Budapesten a felújított Margit híd szárnyhídját, így mostantól a 26-os buszok a régi útvonalukon közlekedhetnek, és kerékpárral is megközelíthető lett a ...

Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismertetlen tettesek ...

Kilencven éve, 1921. október 20-án másodszor kísérelte meg immár fegyveres erővel IV. Károly király a magyar trón ...

A parlamentnek benyújtott, egyes adótörvényeket módosító javaslat szerint változások lesznek az adózás rendjében is: a feketegazdaság elleni küzdelem két új eszközeként bevezetnék az adóregisztrációs eljárás és a fokozott adóhatósági felügyelet intézményét és szigorodik a bírságolás – derül ki a Deloitte ...

Minden évben kétévnyi hozamot is elbukhat az az önkéntes nyugdíjpénztártag, aki rosszul választott kasszát – derül ki az azenpenzem.hu kalkulátora alapján -, ekkora lehet ugyanis a különbség a felszámított költségekben. ...

A miniszterelnök szóvivőjének közlése szerint semmilyen amerikai tiltakozásról nem volt szó Orbán Viktor és az amerikai nagykövet keddi ...

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter levélben köszönte meg Martonyi Jánosnak, a magyar diplomácia vezetőjének a líbiai válság alatt is működő tripoli magyar külképviselet amerikai állampolgároknak nyújtott segítségét – tájékoztatott a honlapján a ...

Terrorcselekmény gyanújával nyomoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi tömegoszlatások kapcsán – erősítette meg az mno.hu szerdai értesülését Horányi Miklós, a legfőbb ügyészség szóvivője az MTI ...