Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke végzi a munkáját, amellyel kapcsolatban eddig nem merült fel olyan kifogás, amely a leváltását indokolná; az erről szóló sajtóhírek kacsák – mondta Varga Mihály vasárnap este az ATV Szabad szemmel című ...
Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
Körülbelül húszezer cég juthat nem várt anyagi támogatáshoz a következő évi adócsomag egyik új megoldásával, a növekedési adóhitellel, az elmúlt évek adatai alapján ugyanis az eredmény megötszörözésére évente húszezer vállalkozás lehet képes – írta a Napi Gazdaság ...
Évtizedek óta folyamatosan nő a melanóma, azaz a bőrrák előfordulásának gyakorisága, ennek ellenére sokan még mindig nem óvakodnak eléggé a túlzott napozástól – mondta Liszkay Gabriella bőrgyógyász, klinikai onkológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli ...
Ha valaki nem elégedett hitelének forintosítást követő feltételeivel, a forintosítást követő 60 napon belül felmondhatja a szerződést, ám ez esetben a felmondást követő 90 napon belül meg kell fizetnie teljes ...
Ma van a hipertónia (hypertonia) világnapja, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet a magasvérnyomás-betegségre, annak veszélyeire és megelőzési lehetőségeire. Az Egészségügyi Világszervezet 2005 óta minden évben május 17-én tartja ezt a világnapot, az idei mottó: “Ismerd a ...
Akár negyven ügyet is lehet majd intézni az e-kártyával – erről a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke beszélt az M1 aktuális csatorna szombati ...
- Budaörsi Infó
- 2015 május 17.
- Belföld, Hírek, Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Az utasok kérésére vizsgál át egy külföldi járművet a rendőrség az M0-s autóút Annahegyi pihenőjében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a police.hu-n szombat ...
Tizenöten kerültek kórházba a napokban egy új, eddig ismeretlen szintetikus kábítószer miatt Budapesten – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra szólította fel az embereket: tartózkodjanak mindenféle kábítószer fogyasztásától. Kovács Viktória, az ORFK szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek esti Híradójában azt mondta: Európában elsőként Magyarországon ...
A május 17-i nemzetközi homofóbia és transzfóbia elleni nap alkalmából az Amnesty International Magyarország közös fotóakciót szervezett tíz Magyarországon működő nagykövetséggel annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a transznemű embereket érő emberi jogi ...
Érkeznek a nyári záporok és heves viharok, gyakran villám kíséretében. Minden évben követel áldozatokat a villámlás, ha szabad ég alatt maradunk a viharban. Mik az intő jelek, mit tegyünk, ha a szabadban ér az ítéletidő, hogyan tudjuk elkerülni, hogy kárt tegyen bennünk a villámlás, és milyen biztosítások vannak erre a ...
A következő napokban is folytatódik a változékony időjárás. A több-kevesebb napsütés mellett több helyen lehetnek záporok, zivatarok. A hét végére viszont némileg erősödik a nappali felmelegedés is, vasárnap néhol 25 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ...
- Budaörsi Infó
- 2015 május 15.
- Belföld, Hírek, Közlekedés
- 0 Komment
Építési munkálatok, valamint demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban vasárnap – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ...


Legutóbbi hozzászólások