Helyi közösségek, civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok is pályázhatnak a Let’s Colour Településszépítő Egyesület országos kiírására, amelyen 800 négyzetméternyi fal kifestéséhez elegendő festéket nyerhetnek a jelentkezők közösségi tereik ...

Mindhárom nagy magyarországi mobilszolgáltató átalakítja roaming-díjszabását: a Telekom hétfőn közölte, hogy új roaming-kedvezményeket, egyes csomagoknál díjmentes szolgáltatást vezetett be, a Vodafone már korábban bejelentette, hogy egyes csomagoknál eltörli a roaming-díjakat, és a Telenor is a roaming-díjszabásának átalakítását ...

Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségik. Középszinten 1 252 helyszínen 77 236 vizsgázó, emelt szinten 84 helyszínen 3 696 diák ad számot ...

A diákok szerint kevés volt az idő a hétfői magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli érettségi vizsga szövegértési feladatára, a szövegalkotási részből pedig legtöbben a novellaelemzést választották – erről számoltak be középiskolai vezetők az ...

Az áfacsalások elleni közös fellépést, egyebek mellett a fordított áfa alkalmazásának kiterjesztését szorgalmazza öt kelet-közép-európai ország – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek telefonon Bécsből, ahol a magyar mellett a cseh, a szlovák, az osztrák és a bolgár szakminiszter tárgyalt az áfacsalások visszaszorításának ...

A 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén a kormany.hu-n hétfőn közzétett módosító javaslat ...

Az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje április 30-án lejárt, az utolsó nap délután négy óráig 1 millió 604 ezer devizahiteles levelet adtak postára a pénzintézetek, az április 30-án feladott küldeményeket – a hosszú hétvége miatt – május 4-étől ...

Május 6. és június 5. között kell majd kérelmezniük a kártalanítást a törvény alapján a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények ...

A következő napokban melegszik a levegő, kedden néhol akár 30 Celsius-fok is lehet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap. Az országos, középtávú előrejelzés szerint a jövő héten is változékony lesz az időjárás, záporokra, zivatarokra is készülni ...

A polgári berendezkedés megteremtésének időszakát éljük – mondta Orbán Viktor kormányfő az Echo TV Mélymagyar című, pénteken sugárzott műsorában. Ebben arról is beszélt, “tájékozódási zavar” van a jobboldalon, mert elveszítették a médiájuk egy részét, és szerinte e zavar mindaddig fennmarad, amíg nem jön létre egy új jobboldali ...

Igazi Anyák napi hír, hogy novemberre elkészülhet a Bethesda Gyermekkórház mellett épülő Anyák Háza. A megnyitót őszre tervezik, de elképzelhető, hogy már júliustól igénybe lehet venni néhány szobát. Az épületet mintegy 50 millió forintból alakítják át, lehetőséget nyújtva az édesanyáknak arra, hogy gyermekük közelében lehessenek a hosszas gyógykezelés idején. Mindez nem csak a családoknak, de ...

A Széchenyi Kártya folyószámlahiteleknél megteremtették a bankok közötti átjárhatóságot – közölte Krisán László, a programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója szerdán az ...