Egyre többször lesz perfüggőség a válásból: sokszor nem tudják elengedni egymást a válófélben lévő párok, ezért inkább elhúzzák a jogi eljárást – mondta el Szöőr Anna jogász-pszichológus az M1 aktuális csatornán hétfőn ...

Ma zárulnak az idei tavaszi írásbeli érettségik, a diákok délelőtt különböző idegen nyelvekből, délután pedig további központi követelményekre épülő tárgyakból tesznek ...

Májusban némi hullámzás mellett már ötödik hónapja stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, amelynek szintje így továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé rosszabbak, a fogyasztóiak viszont valamivel jobbak lettek az ...

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében újabb közösségi kertekkel gazdagodik a főváros a IX., X., XI. és a XX. kerületek vonzásában, valamint egyeztetés alatt van további kertek nyitásának lehetősége a VII. és az V. kerületben is – mondta el Kertész Monika, a Közösségi Kertek programvezetője az ...

Egy több mint tíz éve történt cselekménysorozat kapcsán tavaly októberben belső vizsgálat indult egy szerzetes-nevelőtanár ellen a Pannonhalmi Főapátságban; az eljárás következtében az érintett szerzetes elhagyta a bencés rendet – közölte a Pannonhalmi Főapátság hétfőn az ...

Befejeződött a márciusban kezdődött felújítás a 4-es és a 6-os villamos vonalán, ezért újra a teljes vonalon szállítják az utasokat a szerelvények. A nagykörúti villamosok a dél-budai végállomásuktól ismét a Széll Kálmán tér M-ig, a felújítás alatt álló tér Vérmező út menti oldalán kialakított ideiglenes végállomásig ...

A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Novák Katalin államtitkár az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a cél egy rugalmasabb, többszereplős rendszer kialakítása, hogy ne csak a bölcsődékben, hanem magán-, családi-, vagy éppen munkahelyeken kialakított napközikben hozzanak létre minél ...

A nemzetközi gyermeknap alkalmából vasárnap országszerte megnyitja a tűzoltólaktanyákat a kicsik és szüleik előtt a katasztrófavédelem – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az ...

Lezárult az Uber taxis cég sofőrjeit érintő első ellenőrzési sorozat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), és az összes vizsgált Uber-sofőr fennakadt a rostán – közölte az MTI-nek küldött közleményében szombaton a Nemzetgazdasági ...

A kormány benyújtotta pénteken a parlamentnek a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló ...

A rendszerváltást hibái ellenére is alapvetően jónak nevezték az Újratervezés – Cél: a demokrácia nevű konferencián részvevő politikusok. A Fidesz, a Jobbik, az LMP és az Együtt képviselői ugyanakkor teljesen eltérő véleményen voltak a rendszerváltást követő irányok ...

A felsőoktatási törvény visszavonását, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását követelték többek között annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szervezésében tartottak csütörtökön a ...