Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken elfogadta a külföldieket terhelő autópályadíjról szóló törvényt, amely szerint 2016-tól a német autópályák használatáért fizetni kell a személyautóval vagy lakóautóval közlekedőknek.

8,5 méter magas, gránitból készült Áldó Krisztus-szobrot állítottak fel Tarcalnál, az Ó-temetőnél lévő dombon.

Szoros és kiegyenlített csatára számít vasárnap a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint az is elképzelhető, hogy egy pontrúgás dönt majd az összecsapáson.

Negyvenhárom helyszínen több mint 170 komolyzenei, dzsessz-, világzenei, crossover-, tánc- és színházi produkció, valamint képzőművészeti és szabadtéri program várja a közönséget a 35. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF), amelyet április 10. és 26. között tartanak a fővárosban – hangzott el a fesztivált felvezető keddi budapesti sajtótájékoztatón.

(Budaörs, 2015. március 28. – Budaörsi Infó) Vasárnap térünk át a nyári időszámításra, 29-én éjjel 2 órakor kell 3 órára átállítani az órákat, ezzel egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztást lehet spórolni.

Eddig 20 ezer önkéntes regisztrált az idei TeSzedd! országos szemétgyűjtési akcióra, a szervezők 312 találkozási pontot hagytak jóvá.

Folyamatosan bővül a diákigazolvánnyal kedvezményes vásárlást kínáló üzletek köre, az okostelefonokon pedig mostantól egy továbbfejlesztett kereső is segít az elfogadóhelyek megtalálásában – közölte a Diákkedvezmény Nonprofit Kft. az MTI-vel.

A Budaörs Kézilabda Club szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Budaörs, NBI/B-s női kézilabda csapat hazai mérkőzésére. Jelenlegi tabellavezető csapatunk, most vasárnap, az FTC II.-Zugló csapata ellen játszik ismét hazai környezetben, a tavaszi szezon 20. fordulójában.

Ferenc pápa személyesen találkozott azzal a 150 római hajléktalannal, aki csütörtökön az egyházfő meghívására látogatást tett a Vatikáni Múzeumban.

A hétvégén is többfelé kisüthet a nap, de emellett esőre is számítani kell. Emellett erős, helyenként viharos lesz a szél. Néhány fokkal mérséklődik a meleg: eleinte néhol még akár 21 Celsius-fok is lehet, de a hét végére néhol csak 9 fokig emelkedik a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.

A Tesco új üzleti egységet hoz létre Tesco Európa néven; a jövőben Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország egységes vezetéssel működik tovább – közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztálya az MTI érdeklődésére.

 A temesvári helyi tömegközlekedési vállalat (RATT) a villamosokon, autóbuszokon dolgozó jegyellenőrök felfegyverzésére készül – közölte a Timis Online portál.