Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Az egész ország területéről várják klubok, zenekarok jelentkezését a zene ünnepére; az idén húsz éves rendezvényt június 21-én tartják meg országszerte több helyszínen.

Elkezdődtek Csemer Boglárka Boggie próbái Bécsben, az énekesnő nagyon elégedett a színpadképpel, a produkció alatt a háttérben futó vetítéssel és a profi szervezéssel is.

Egyebek mellett a biztonságos betegellátásért és a bérek emeléséért tüntettek kedd délután a fővárosi Kossuth Lajos téren az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet szervezésében, párhuzamosan a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Hősök terén kezdődött tüntetésével.

Szacsvay László Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének kedden Budapesten – tájékozatta az MTI-t a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya. Szacsvay László az MTI-nek elmondta: sokat jelent számára, hogy a címet a szakma ítéli oda, a kollégák szeretetét tükrözi.

Fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt a Monori Járási Ügyészség a férfi ellen, aki három hónap alatt öt Pest megyei takarékszövetkezetet támadott meg. A férfit az idén februárban emberöléssel is megvádolták – közölte a megyei főügyészség szóvivője kedden.

A szerdán várható heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt több megyére másod- és elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Magyarul is kiírta a Sebes-Körös folyó nevét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete egy nem rég átadott nagyváradi híd egyik hídfőjénél – közölte kedden a párt sajtószolgálata.

Sci-fi akciófilmet forgat Luc Besson francia filmmogul, aki legutóbb a Lucy című akcióthrillerrel aratott kasszasikert – adta hírül kedden a The Hollywood Reporter.

Virágokkal temették el a “vörös hölgyet”, akit tizenhatezer évvel ezelőtt helyeztek végső nyugalomra a spanyolországi El Mirón-barlangban.

A fogyatékossággal élők életminőségének javításáért tartanak felvonulást és családi napot vasárnap Budapesten. A második alkalommal meghirdetett Rehab Critical Mass célja, hogy felhívják a figyelmet a látásukban, hallásukban, mozgásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek mindennapjait megnehezítő akadályokra és hiányosságokra, melyek az érintettek és segítőik szerint haladéktalan megoldást igényelnének.

Öt év alatt kilencről húsz százalékra nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon – mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

A gyorséttermi ételeken alapuló egyhangú táplálkozás megöli az elhízás, a szívbetegségek, a cukorbaj és a rák ellen óvó bélbaktériumokat – derült ki egy kutatásból, mely összefüggést fedezett fel a jótékony baktériumok, az étrend és az általános egészségi állapot között.