Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Több jogszabálymódosítás is életbe lép ma. Július elsejétől például használt lakás vásárlására is jár a korábban szocpolnak nevezett vissza nem térítendő állami támogatás, indul a mosógépcsere-program, a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztésének köszönhetően a munkaadók adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági foglalkoztatottak után és a magyar autósok adatai kiadhatók lesznek a külföldi szabálysértési hatóságnak.

Félmilliárd évvel ezelőtt élt szőrös, “szuperpáncéllal” rendelkező férget találtak Kínában. A tudósok szerint az első olyan állatok közé tartozhatott, amelyek testüket páncélzattal védték – ismertette a frissen publikált felfedezést a The Guardian.

Spanyolországban több mint 31 ezer 600 azonos nemű pár házasodott össze az elmúlt tíz évben – közölte a spanyol statisztikai intézet (INE) kedden, abból az alkalomból, hogy épp egy évtizede, 2005. június 30-án fogadta el a dél-európai ország parlamentje azt a törvényt, amely lehetővé teszi az azonos nemű párok számára a házasságot és gyerekek örökbefogadását.

Besenyei Péter új géppel készül a hétvégi Red Bull Air Race-re, ennek köszönhetően véleménye szerint az esélyei is megnőttek.

A Telenornál június 30-ig visszahívást igényelhetnek az ügyfelek, amennyiben nem fogadják el a július 1-jén életbe lépő díjszabás módosítást. A Telekom pedig júliusban új értesítőket küld, így a társaság előfizetői ezek kézhezvételétől számított 15 napon belül utasíthatják vissza a tarifaváltozást – tájékoztatták a szolgáltatók az MTI-t hétfőn.

Több mint száz, vélhetően hamis gyógyszereket forgalmazó magyar nyelvű honlapot azonosítottak az internetes gyógyszerkereskedést ellenőrző idei nemzetközi Pangea akció keretében. A magyarországi szerverről működő weboldalakról vásárolt összes gyógyszer hamis, hatóanyag nélküli, illetve illegális volt.

Őrizetbe vették hétfőn a Franciaországban korábban betiltott Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás két vezetőjét – közölték rendőrségi források.

Távcsöves észlelési pályázatot hirdetett meg középiskolásoknak Határ a csillagos ég címmel a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja (MTA CSFK) a fény nemzetközi éve alkalmából.

Az ötszörös bajnok, világelső Serena Williamsszel találkozik Babos Tímea a wimbledoni nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

Több mint 100 ezer liter bort használtak lőszerként az észak-spanyolországi La Rioja borvidék Haro településén megrendezett borcsatában hétfőn.

A fürj, a haris és az ugartyúk közül lehet kiválasztani a 2016-os év madarát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján július 27-ig várják a szavazatokat.

Húsz érmet szerzett a bakui Európa Játékokon a magyar csapat, amely nyolc első, négy második és nyolc harmadik helyezéssel az éremtáblázat 11. helyén zárt.