Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A görögországi népszavazás eredménye “nagyon sajnálatos Görögország jövője szempontjából” – reagált vasárnap, pár perccel éjfél előtt közzétett közleményében a referendum kimenetelére Jeroen Dijsselboem holland pénzügyminiszter, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke.

A címvédő magyar női válogatott megnyerte a spanyolországi Lloret de Marban rendezett strandkézilabda Európa-bajnokságot, melynek vasárnapi fináléjában Norvégia legjobbjait győzte le.

Megnyílt a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállítás a budai Várban vasárnap este.

Megkeresztelték vasárnap Charlotte hercegnőt, a brit uralkodó legifjabb dédunokáját.

Gyalog indul Erdélyből Londonba Bartha Ernő szobrászművész, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott Kulturális olimpiára kerültek a brit fővárosba.

A sisakos baziliszkusz, azaz a vízen járó Jézus-gyík 48 millió éves fosszíliáját tárták fel Wyoming szövetségi államban az Amerikai Természettudományi Múzeum paleontológusai.

Már az első napon, az időmérőn is több százezer szurkoló tekintette meg a helyszínen a műrepülő Red Bull Air Race sorozat budapesti állomásának eseményeit. 

Itatással lehet segíteni a településeken elő emlősöket, madarakat és hüllőket a szombattól szerda éjfélig tartó harmadfokú hőségriadó idején – hívta fel figyelmet pénteki közleményében Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Hétfőtől megszűnnek a Nyugati pályaudvar felújításának idejére bevezetett közlekedési változások, a pályaudvart a munkák befejezésével újra megnyitják az utazóközönség előtt – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.

Megnyílik július 11-én, szombaton Nagylaknál az első autópálya-határátkelő Magyarország és Románia között – közölte a romániai Autópályák és Országutak Országos Társaságának (CNADNR) szóvivője a Mediafax hírügynökséggel szerdán.

Ötvenezer fontot (22,25 millió forintos összeget) ajánlanak a Loch Ness Marathon szervezői a megmérettetés azon részvevőinek, akik a tó legendabeli lakóját, a híres szörnyet is ábrázoló szelfit készítenek magukról a szeptemberi futáson.

Szeptemberig Madridban látható a világ legdrágább festménye, Paul Gauguin, Nafea Faa Ipoipo? (Mikor fogsz megházasodni?) című képe, amelyet péntektől tekinthet meg a közönség a Reina Sofía múzeumban.