Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A “hülyeség” pszichológiájáról végeztek kutatást az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE) – hangzott el az M1 csatorna hétfő délelőtti műsorában.

A nemzeti gyásznap központi rendezvényei miatt több helyen is forgalmi változásokra kell készülni a fővárosban kedd este és szerdán – közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) az MTI-vel.

Az első fél évben a magyar lakosság egy főre jutó összes kiadása 72 214 forint volt egy hónapra vetítve, amelynek 27 százalékát élelmiszerre, 23 százalékát lakásfenntartásra költötték, közlekedésre fejenként mintegy 8 ezer, egészségügyre pedig több mint 3500 forintot fordítottak, ez a négy kiadási tétel tette ki az összes költés közel kétharmadát – derül ki a […]

Hamarosan az Államreform Bizottság elé kerül a Magyar Államkincstár megújításáról szóló javaslat, amellyel biztonságosabbá válna az önkormányzatok finanszírozása – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.

Száműzné Izraelből a kóbor macskákat Uri Ariel mezőgazdasági miniszter – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.

Nagy-Britannia legöregebb fája – amely valószínűleg Európa legidősebb fája is egyben – háromezer év után a jelek szerint “nemet vált”. A fán ugyanis, amely eddig hímivarúként viselkedett, váratlanul megjelent néhány termés – számolt be a tudósokat is meglepő felfedezésről a The Daily Telegraph.

Megérkezett a Megapolis Media Zrt. fúziós eljárási kérelme is a TV2 megvásárlása kapcsán a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) hétfő délután, a kérelem a versenyhivatal honlapján olvasható.

Nyirokcsomórákot állapították meg az orvosok Karel Gott világhírű cseh énekesnél, aki néhány napja gyomorműtétnek vetette alá magát a prágai IKEM kórházban – közölte Aneta Stolzová, a művész szóvivője hétfőn Prágában.

Egy hónappal a párizsi ENSZ-klímakonferencia előtt a francia közszolgálati televízió elbocsátotta azt a meteorológust, aki könyvében bagatellizálta a globális felmelegedés következményeit.

(Budaörs, 2015. november 2. – Budaörsi Infó) Két faház gyulladt ki vasárnap délután Budaörsön a Szajkó utcában, értesült a Budaörsi Infó. Nem zárható ki, hogy gyújtogatás történt, így az új esetek összefügghetnek azokkal, amelyeket az utóbbi másfél évben egy rejtélyes gyújtogató számlájára írnak a hatóságok – írta meg vasárnap az Origo.

A magyar gazdaság 2015 második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog a GKI szerint, főleg a fejlesztési célú EU-források átmeneti visszaesése, az üzleti beruházások visszafogottsága és a mérsékeltebb kiviteli lehetőségek következtében – derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzéséből.

A héten is sokszor tartósan megmaradhat a sűrű köd, jellemzően gyenge marad a légmozgás. Olykor a napsütéses helyeken akár 15 Celsius-fokot is mérhetnek, a borult, ködös párás területeken viszont a legmelegebb órákban is csak 5 fok körül alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi országos, középtávú előrejelzéséből.