Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Betiltották a szelfibot használatát a schönbrunni állatkert néhány ketrece előtt, mert a látogatók zavarták vele az állatokat – közölte az intézmény szóvivője kedden.

Izraeli régészek megtalálták IV. Antiokhosz szeleukida uralkodó Akra nevű jeruzsálemi erődítményét, amelyet  több mint egy évszázada kerestek az archeológusok – jelentették be kedden Jeruzsálemben.

(Budaörs, 2015. november 4. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testülete 2015. november 4-én tartott ülésén elvi döntést hozott arról, hogy a Városháza melletti, a Bibó térre vezető utcát Göncz Árpád néhai köztársasági elnökről nevezik el.

A jövőben minden cégnek elektronikusan kell megküldenie a beszámolóját a céginformációs szolgálat részére, amelyik társaság ezt felszólításra is elmulasztja, 300 ezer forint mulasztási bírságot fizet – egyebek mellett ezt tartalmazza a cégeljárási törvény módosítási tervezete, amely kedden került fel a kormány honlapjára.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 januárjában elindítja a növekedéstámogató programot (ntp), ami a bankok piaci hitelezéshez való visszatérését segíti elő a növekedési hitelprogram (nhp) fokozatos kivezetésével és az új piaci hitelprogram (php) meghirdetésével; a  programok eredményeképpen a vállalati, illetve a megcélzott kkv-hitelállomány 2016-ban 250-400 milliárd forinttal emelkedhet, ami 5-10 százalékos éves hiteldinamikának felel meg – […]

Németországban a Die Welt című konzervatív lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung az európai migrációs válsággal kapcsolatban foglalkozott a magyar kormánnyal.

Elrendelte a fővárosban a szmogriadó úgynevezett tájékoztatási fokozatát a levegő magas ózonszintje miatt Tarlós István főpolgármester – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerda hajnalban az MTI-t.

A testi fogyatékkal élő embereknek nyújt segítséget az a szexuális asszisztensi szolgálat, amely a napokban kezdte meg működését Csehországban.

A Göncz Árpád Alapítvány azt javasolja, hogy a gyászolók tömegközlekedéssel érkezzenek a volt államfő pénteki temetésére, az Óbudai temetőbe.

A megfelelően magas hőmérséklet hatására közvetlenül a rákos daganatban felrobbanó mikroszkopikus “gránátokat” fejlesztenek a brit kutatók.

Gyakran mondták a világhírű énekesnek, Tom Jonesnak pályafutása során, hogy “éppen elmegy fehérnek”, és amikor megszületett, édesanyját is faggatták, hogy voltak-e fekete ősei. A művész most elhatározta, hogy DNS-tesztet végeztet magán az igazság kiderítésére.

Keresztély Irma volt székelyföldi főtanfelügyelő szerint a román politikai elit nem akarja, hogy a magyar gyermekek megtanuljanak románul.