Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Az Egyesült Államok nemzeti jelképe lett az amerikai bölény is – Barack Obama elnök hétfőn írt alá egy erről szóló törvényt.

Néhány hónapon belül várhatóan megkülönböztető emblémát helyeznek ki azokra a gyógyszertárakra, amelyek belépnek a veszélyes étrend-kiegészítők kiszűrését célzó önszabályozó rendszerbe – közölte a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az M1 hétfői műsorában.

A nemzetközi offshore-botrányt kirobbantó, Panama-iratok néven elhíresült dokumentumok immár mindenki számára hozzáférhetőek – jelentette be a botrányt feltérképező Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) igazgatója hétfőn Washingtonban.

(2016. május 10. – Budaörsi Infó) Ma, május 10-én a mentőket ünnepeljük, 68 évvel ezelőtt 1948-ban ezen a napon kezdte meg működését az Országos Mentőszolgálat.

(Budaörs, 2016. május 10. – Budaörsi Infó) Japánban közismerten rajonganak a háziállatokért, de a túlzásba vitt félve-tisztelet olykor a visszájára fordul, ahogy a benáreszi szent majmoknál, akik érintetlenségük tudatában gyakran vetemednek pimasz tettekre.

A világon először találtak repülni képes valódi barlanglakót (troglobiontot) horvát biológusok a Velebit-hegység barlangajaiban.

A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 61. Eurovíziós Dalfesztivál Stockholmban. Freddie és a Pioneer című szerzemény esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után hatodszor tudna döntőbe jutni a versenyben.

A Labdarúgó Merkantil Bank Liga 26. fordulójában idegenben győzött a Budaörs!  Gratulálunk!

A magyarországi németek elhurcolására és elűzetésére emlékeztek szentmisével és szoboravatással a nemzetiség kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából vasárnap Soroksáron.

Harry hercegnek elege abból, hogy mindenki az ő magánéletében vájkál.

Azonosították azt a génmutációt, amely a labrador retrieverek elhízásáért felelős, a kutatók szerint az eredmény az emberi elhízás kutatásában is fontos előrelépés.

Kutatóknak sikerült összegezniük az emberiség alvási szokásait egy mobiltelefonos applikációval.