Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Egy hatástalanított fegyverrel riogatott az a férfi, akit szombaton délután fogtak el a rendőrök a főváros XI. kerületében a Bartók és a Tétényi út sarkán.

Az alkotmánybíróság elé viszi a tavaly módosított szlovák állampolgársági törvényt a pozsonyi négypárti kormánykoalíció részét képező Híd.

Kevesebb mint nyolc perc alatt tisztított meg tíz kilogramm vöröshagymát a pénteken Makón rendezett hagymapucoló verseny leggyorsabb résztvevője, Sztojkó Jánosné, és az összesítésben győztes Böngyik Antalné is csupán néhány perccel maradt le tőle.

Imágó című új regényét mutatta be és művészetéről beszélt Ljudmila Ulickaja orosz írónő pénteken a pécsi Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.

– Mit, mennyit, mikor, hogyan – ismert és gyakran alkalmazott kulcsszavak a dietetikusok munkájában. Mindebből a beteg gyakran csak a tiltást, a megvonást, a szigort érzékeli.

Elemzők szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP devizahitelesekre vonatkozó javaslatát, a devizahitelek arányának csökkenésével ugyan javulhatna Magyarország nemzetközi megítélése, de a lépésnek komoly ára van, a forint gyengülne, a banki veszteségek pedig megugranának.

Az óriáspanda a világ egyik legismertebb állata, amelynek képével bármit el lehet adni az elektronikai termékektől a szénsavas italokig, a csokoládétól a kekszig, az édesgyökértől a cigarettáig, a természetvédelemről már nem is beszélve.

Egyes amerikai kolibrifajok farktollai röptükben úgy rezegnek, akár egy hárfa húrjai – a tojókat pedig egyenesen elkápráztatják.

Legelső évnyitóját tartotta pénteken a világ “leghatártalanabb” egyeteme, a Giordano Bruno Virtuális Egyetem (GBVE), az esemény Budapesten volt.

A kormányzás, a kabinetdöntések logikájának ismertetése, értelmezése lesz a dolga a hétfőn hivatalba lépő új kormányszóvivőnek. Giró-Szász András az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: azt tekinti feladatának, hogy közérthetően elmagyarázza az állampolgároknak, miért jó nekik, miért érdekük egy adott kormányzati lépés.

Emléktáblát avattak a Buda 1686-os ostromában és a török uralom alóli felszabadításban részt vevő bajor és regensburgi katonák tiszteletére a budai Várban pénteken.

Elsőfokú ítélet várható hétfőn az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt sorozatszínész, Damu Roland ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.