Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Mintegy 1500 négyzetméternyi kiállítótérrel nyílik meg szombaton a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum; a magánerőből létrehozott budapesti kiállítóhely csaknem ezer, aranyból készült műtárggyal, teázó-wunderkammerrel és ázsiai szoborkerttel várja a látogatókat.

A lehető legbanálisabb hiba okozta a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapat Jak-42-es gépének egy héttel ezelőtti lezuhanását: a pilóták nem engedték ki a “kéziféket” – jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap szerdán, saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.

Gyorsan terjed kontinensünkön a gyógyszer-rezisztens tuberkulózis – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely kedden tette közzé a betegség leküzdésének stratégiáját. 

Az elmúlt évtized paleontológiai felfedezései a dinoszauruszok teljesen új világát tárták fel, amelyek a korábbi elképzeléseknél is sokkal nagyobb, “elvetemültebb” és bizarrabb teremtmények voltak – a BBC brit televízió a prehistorikus állatoknak szenteli a Dinoszauruszok bolygója című új sorozatát, amelynek első részét szerda este vetítik.

Minden gyógyszertárba naponta többször szállítanak a nagykereskedők, így ellátási probléma biztosan nem lesz a következő időszakban a gyógyszerek árcsökkenése miatt – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI-vel.

Kereken 105 órát tölt Németországban, 3 püspökséget keres fel és 30 programot bonyolít le XVI. Benedek pápa a jövő heti látogatása alatt.

Megnyílt kedden Londonban a világ legnagyobb védelmi és biztonsági ipari vására (Defence and Security Equipment International), amelyen több magyar vállalat is részt vesz.

A modern kínai irodalom egyik legnagyobb alakjának, az 1936-ban elhunyt Lu Hszünnek (Lu Xun) tíz elbeszélését tartalmazó kötet jelent meg magyar nyelven az író születésének 130. évfordulója alkalmából.

Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Az MTI-nek kedden este elküldött közlemény szerint ugyanis “koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen”.

A legmagasabb jövedelem tavaly 1,7 milliárd forint volt, az éves szintű minimálbér értékének megfelelő vagy annál alacsonyabb jövedelmet pedig az összes adózó 27,9 százaléka, 1,258 millió adózó vallott be, 88 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden publikált adataiból.

Szerdától lehet megvásárolni a belépőket a Magyarország-Finnország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, amelyre október 11-én, 20 órától kerül sor a Puskás Ferenc Stadionban.

Kertész Ákos helyreigazította viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt állítását, mely szerint “a magyar genetikusan alattvaló” volna. Helyreigazítását a következő módon fogalmazta meg: “helyesen ilyen mondat nincs”. A helyreigazítást a Klubrádió honlapján megjelentek szerint az író az Amerikai Népszavának címezte, de  – mint írták – az a Klubrádió szerkesztőségébe is “eljutott”.