Legfrissebbek
-
Sarki fény is látható lehet Magyarországon a hétvégén
-
Ítélkezési szünet lesz a Budaörsi Járásbíróságon
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
Segélykoncertek, kutyás bemutatók és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket vasárnap a Noé Állatotthonban Budapesten.
A Föld körüli pályán túl, így a Marsra is képes lesz űrhajósokat feljuttatni a NASA azzal az új űrhajóhordozó rakétarendszerrel, amelynek terveit Washingtonban mutatták be.
Jackie Kennedy az elnök halála után adott interjút férjéhez fűződő viszonyáról és a hatvanas évek vezető politikusairól – most lánya hozta nyilvánosságra az eddig sosem látott felvételeket.
Tizenöt éves korától folyamatosan összetűzésbe került a törvénnyel Dragan Bajic, akit a rendőrség a csepeli rablógyilkosságok elkövetésével gyanúsít. Az MTI Hírcentrum a férfi szüleivel készített interjújából kiderül az is: már fiatal korában lopott és hamisított, majd csatlakozott a szerb szabadcsapatokhoz.
Magyarország is ama közép-kelet-európai államok közé tartozik, ahol a politikusok előszeretettel kiáltanak leszámolást, koncepciós eljárást, ha a nyomozó hatóság vagy az igazságszolgáltatás politikai érdekeikkel ellentétes döntéseket hoz – írja szerdai vezércikkében az erdélyi Krónika. A szerző, Rostás Szabolcs szerint a volt szocialista kormányfő is közvádlóvá lépett elő az Országgyűlés előtt elmondott beszédében, hazugsággal vádolva az […]
Egy állandó otthont keresnek a világ egyik legromantikusabb régészeti leletének számító hatezer éves “valdarói szerelmeseknek”, akiket a múlt hétvégén láthatott először a nagyközönség.
Rekordmagasságba, 55 százalékra emelkedett azoknak az amerikaiaknak a száma, akiknek nem teszik az, amit Barack Obama elnökként tesz – derült ki a CNN hírcsatorna és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
Összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán a kormany.hu-n.
Szobrot állítanak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének a “leghűségesebb városban”, Sopronban. A köztéri alkotást szeptember 30-án, az író halálának 5. évfordulóján avatják fel a Deák tér nyugati szegletében, a református templommal szemben – közölte Szarka László, a szoborállítást kezdeményező helyi Kálvin Kör és Erdélyi Kör képviseletében az MTI-vel szerdán.
Felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a Székesfehérvári Városi Bíróság első fokon; a szerdai tárgyaláson hozott ítélet nem jogerős, az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett.
A La Repubblica című olasz ellenzéki napilap online kiadása interjút közölt Gyurcsány Ferenccel, aki az újság berlini tudósítójának, Andrea Tarquininek a kérdéseire válaszolt.
Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a Fidesz-KDNP 59 százalékkal továbbra is megőrizné több mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban – olvasható a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a honlapján.


Legutóbbi hozzászólások