Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Több külföldi állampolgárral együtt szabadon engedték a lengyel hatóságok azt a magyar állampolgárt is, akit a pénteki nemzeti ünnepen Varsóban lezajlott zavargásokkal összefüggésben vettek őrizetbe – tudta meg az MTI varsói tudósítója.
– Különösen értékes leletanyagot rejtett évmilliókon át a pulai alginitbánya mélye: a közel négymillió éves orrszarvú-ősmaradványok fajmeghatározását Zircen hétfős nemzetközi kutatócsoport elemzi. A világon egyedülálló leletanyagra még a nyolcvanas években bukkantak a bányában, ahová egykor az orrszarvúak inni jártak az ott található tufagyűrűvel határolt vulkanikus krátertóhoz.
Ez nem a mosoly országa – elsőként ez az egyszerű, rövid megállapítás jut eszébe az idegennek, aki Magyarországra látogat, és lépten-nyomon szomorú, elcsigázott, lehangolt emberekkel találkozik.
Latinos és dzsesszes dallamok is hallhatók Miklósa Erika operaénekes Másképp címmel megjelent új lemezén.
A sokszor súlytöbblettel is küszködő cukorbetegek éjszaka különösen gyakorta légzéskihagyással alszanak. Egy új vizsgálat igazolta, hogy ezeknek a betegeknek a vércukorértéke többször lezuhan, mint azoknak, akiknél ilyen légzési zavarok nem fordulnak elő.
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen Varsóban kitört zavargások nyomán a hatóságok 210 személyt – köztük egy magyar állampolgárt – vettek őrizetbe, az összecsapásokban 40 rendőr könnyebben megsérült, a rendbontók 14 URH-s kocsit vertek szét – közölte a varsói rendőrkapitányság szóvivője.
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen, a függetlenség napján a radikális nemzeti, illetve a szélsőbaloldali és anarchista tüntetők egy része nem főként egymással, hanem a rendőrökkel vívott utcai csatát – hangsúlyozta a Rzeczpospolita.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a nemzeti csapatban péntek este, a Liechtenstein elleni 5-0-ra megnyert barátságos összecsapáson hosszú idő után újra szerephez jutott Tőzsér Dániel remekül játszott. A gárda ebben az évben utoljára lépett pályára saját közönsége előtt, kedden Lengyelország vendégeként zárja a 2011-es évet.
Vasárnap az összes egyiptomi kopt templomban szentmise keretében emlékeznek meg a hurghadai buszbaleset során elhunyt vagy megsérült magyarokról – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken az MTI-vel.
A Fidesz szerint az MSZP és a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció továbbra is átveri az embereket, most a “nagy szakítás, majd szétválás színjátéka” látható, de a színfalak mögött már szövetséget kötöttek.


Legutóbbi hozzászólások