Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Csütörtökön késő délután megérkezett Magyarországra az egyiptomi buszbaleset halálos áldozatait szállító katonai repülőgép – tudatta a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel.

Lábnyomai alapján az ötvenlábú “óriáscsótány” lehetett a kambriumi tengerek csúcsragadozója 530 millió évvel ezelőtt – derítették ki kanadai kutatók.

Ellepték a Sajó völgyét a harlekin katicák. Egy nálunk nem őshonos, kelet-ázsiai fajtáról van szó, egyedi telelőhelyeket keresve csapatostul lepik el a házakat, meleg zugokat keresve – írja a pozsonyi Új Szó című lap szerdán.

Az autista gyerekek agyában jóval több neuron található a prefrontális kéregben, mint a nem autistáknál – idézte amerikai kutatók megállapítását a HealthDay című ismeretterjesztő portál (www.healthday.com).

Az erdélyi magyar történelmi egyházak visszaigényelhetik a kommunizmus idején tőlük elkobzott iratokat, amelyek a román állam birtokába kerültek, s jelenleg a Román Állami Levéltár gondozza őket.

A koalíciójának parlamenti többsége nélkül is a kormányfői székben maradó Silvio Berlusconi pályafutását elemezte szerdán az olasz sajtó, amelynek egyöntetű véleménye szerint Berlusconi nem így képzelte politikai karrierje végét.

Az elmúlt tizenkét év óta a legfényesebben tündököl a bolygók királya, Jupiter, amely szerdán éjjel lesz a legragyogóbb – olvasható a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.

A 2013/2014-es tanév kezdetétől emelik a pedagógusok bérét, az új köznevelési törvény első elemei pedig 2012 szeptemberében lépnek életbe – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Pécsen.

Az új, Makovecz Imre tervezte makói fürdő januárban nyit, az épület a szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas művész egyik utolsó nagy munkája.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága felméri az egyes onkológiai gyógyszerek jelenlegi kórházi készletét, egyeztetést kezdeményezett a szakmai kollégiummal a hiány kezelésének módjáról, illetve “az átmeneti időre a hatékony alternatív terápiák lehetőségéről” – közölte az államtitkárság szerdán az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy a Zala Megyei Kórházban gyógyszerhiány miatt fel kellett függeszteni a kemoterápiás kezeléseket.

Tizenhat általános iskolás gyermeket szállítottak szerdán a kazincbarcikai kórházba, mert rosszul lettek az iskolabusz utasterébe szivárgott kipufogógáztól – tájékoztatta Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t, hozzátéve: a járművet a rendőrség lefoglalta és eljárást indított.

Az euróövezet válsága miatt “elveszett évtizedtől” félti Soros György Európát, aki szerint a krízis elhúzódása akár az Európai Uniót is lerombolhatja.