Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Budaörsi programajánlatok a hétvégére nem csak budaörsieknek!

Tizenkét éven át torlaszolta el egy brit nő orrát biliárddákó lökővégének apró bőrkarikája, ő pedig nem tudta, hogy mi okozza rendkívül krónikus nátháját.

Pénteken is fennmarad a szmogriadó riasztási fokozata és ezzel együtt a forgalomkorlátozás Budapesten – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel péntekre virradóan.

Demi Moore csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Ashton Kutchertől.

Sikeres kísérletet hajtott végre az amerikai hadsereg egy hiperszonikus – a hangsebesség legkevesebb ötszörösére képes – repülő bombával, amellyel a világ bármely pontját egy órán belül el lehet majd érni – jelentette be csütörtökön a Pentagon.

Kumin Ferenc, a Századvég vezető elemzője szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése, miszerint tárgyalásokat kezd egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutalappal, nem egy olyan típusú IMF-megállapodásnak látszik, ahol a valutaalap “rövid pórázra” fogja a költségvetési politikát és lényegében diktálja a feltételeket.

Az MSZP a kormányi gazdaságpolitikája bukásának beismeréseként értékeli, hogy a kabinet tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF); a Jobbik szerint a kormány “visszakuncsorgott az IMF-hez és ismét a valutaalap kegyeit keresi”; az LMP szerint pedig Orbán Viktor belátta, hogy egy országgal nem lehet hazárdjátékot játszani. A KDNP egyetért a kormány azon törekvéseivel, hogy megőrizze az […]

Becslések szerint világszerte mintegy 500 millió ember szenved borallergiában, rajtuk segíthet dán kutatók azon tanulmánya, amely az ilyen típusú túlérzékenység okait kutatta.

Csütörtökön reggel hat órától forgalomkorlátozás lép életbe a szmogriadó riasztási fokozata miatt – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökre virradóan az MTI-vel.

Ajzó-lazító szert is kaphattak azok a kiskorú fiúk, akiket a napokban Újpesten leplezett pedofilhálózatban kényszerítettek szexuális szolgáltatásokra – számolt be az m1 szerda esti Híradójában.

Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz jövő hétfőn a katasztrófavédelem és a médiahatóság együttműködésével – jelentette be közös sajtótájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke hétfőn Budapesten.

Az eva adókulcsának felemelése az általános adózás felé tereli az evázókat az adószakértők szerint. Vámosi-Nagy Szabolcs indokolatlannak tartja a lépcsőzetes kivezetést, Hegedüs Sándor szerint szükség van az átmeneti időre.