Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
November közepétől már nemcsak a nagyobb állomásokon található automatáknál, hanem bárhol ki lehet nyomtatni a MÁV-START-nál interneten vásárolt belföldi vasúti menetjegyet – jelentette be Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adószabályokat. A változtatások értelmében a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa, a munkaadó által fizetendő tb-járulék pedig 27 százalékos, szociális hozzájárulási adóvá változik.
Több területen is alkalmazhatják a világ legkönnyebb anyagát, amelyet a kaliforniai HRL Laboratories tudósai állítottak elő – hangsúlyozta Bársony István akadémikus, az MTA Műszaki, Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének (MTA MFA) igazgatója hétfőn az MTI-nek.
A kínai kormány tavaly többet költött a belbiztonsági kiadásokra, mint a nemzetvédelemre – idézte az amerikai kongresszus egyik bizottságának jelentését a CNN amerikai hírtévé honlapja hétfőn.
A légy szárnya akár ezret is verhet másodpercenként: német és osztrák kutatók most rájöttek e kivételes képesség genetikai hátterére.
A függőségek és a lobbanékonyság hátterében genetikai ok is állhat a férfiaknál – idézte amerikai kutatók megállapítását a LiveScience ismeretterjesztő portál (www.livescience.com).
Az egyéni választókerületben mandátumot szerző jelölt után is járna töredékszavazat a Fidesz választásitörvény-javaslata alapján. A tervezet szerint a parlament 199 tagú lenne, a vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakulna, a nemzetiségek kedvezményesen juthatnának mandátumhoz, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnának.
Az oktatási államtitkárság szerint a könyvtárellátó képes lesz hatékonyságot és középtávon árcsökkenést elérni az iskolai tankönyvterjesztésben. Az államtitkárság ezt hétfőn az MTI kérdésére közölte az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának javaslata kapcsán, amellyel állami kézbe helyeznék a tankönyvterjesztést.
Visszatér a képernyőre, de most már a saját kábelcsatornáján az amerikai televíziózás egyik legnépszerűbb talkshow-házigazdája, Oprah Winfrey – közölte hétfői kulturális mellékletében a The New York Times.
Fogyasztásra kész étel vásárlására Erzsébet-utalványt kaphatnak a munkavállalók béren kívüli juttatás keretében az adótörvényekhez zárószavazás előtt, az Alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító javaslatcsomag szerint.
A szocialista párt elnöke megbélyegzőnek tartja azt a kormánypárti javaslatot, amely az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában rögzítené, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Mesterházy Attila szerint a Fidesz szimbolikus politizálással terelné el a figyelmet a kormányzati gazdaságpolitika bukásáról.
Pártok-Fidesz Lázár: morális, jogi és vagyoni értelemben is lezárjuk a XX. századot A Fidesz frakcióvezetője szerint az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabállyal a törvényhozás morális, jogi és vagyoni értelemben is lezártnak tekintheti a XX. századot.


Legutóbbi hozzászólások