Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

(Budaörs, 2019. október 4. – Budaörsi Infó) A Khamoro Táncszínház előadásában, a Budaörsi Tanoda és a Romano Glaszo együttes közreműködésével 2019. október 17-én, 19.00 órai kezdettel, „Sárközi Üzenete” címmel egy nem mindennapi előadásra kerül sor a Jókai Mór Művelődési Házban! A belépés ingyenes! 

(Budaörs, 2019. október 4. – Budaörsi Infó) 2019. októberében ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2019. október 13-án tudnak választani az önkormányzati választáson.

Hetedszer rendezik meg középiskolások számára a PénzSztár versenyt, az idei vetélkedőre jövő október 7-éig jelentkezhetnek 4 fős csapatok magyarországi és határon túli magyar középiskolákból – közölte Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.

Borús idő várható az első októberi hétvégén. Pénteken még sok lesz a napsütés, de aztán többfelé beborul, és záporokra kell készülni. A maximumok egyre inkább 15 fok körül, többfelé alig 10 Celsius-fok felett alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

(Budaörs, 2019. október 4. – Budaörsi Infó) 2019. októberében ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2019. október 13-án tudnak választani az önkormányzati választáson.

(Budaörs, 2019. október 4. – Budaörsi Infó) 2019. októberében ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2019. október 13-án tudnak választani az önkormányzati választáson.

(Budaörs, 2019. október 3. – Budaörsi Infó) Baleset történt Budaörsön. Félpályán lezárták az érintett útszakaszt, jelentős a torlódás. 

(Budaörs, 2019. október 3. – Budaörsi Infó) 2019. októberében ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2019. október 13-án tudnak választani az önkormányzati választáson.

Október 31-ig lehet fizetni a 2018 előtt kibocsátott 500 forintos bankjegyekkel – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.

Szombaton nagyszabású rendezvénnyel ünnepli az állatok világnapját a Rex Kutyaotthon Alapítvány: kutyás bemutató nyitja a napot, majd a gyerekek a Szép Ernő Színház interaktív mesejátékát nézhetik meg.