Idős német férfit vert át egy 31 éves Baranya vármegyei nő, akit hátulról férje irányított, míg sógora fektette be a kicsalt pénz egy részét. A nőnek Németországban, míg a két férfinak itthon kellett felelnie ...

Emberölés előkészületének bűntette miatt két év, végrehajtásában három év hat hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt az ózdi diákot, aki azt tervezte, hogy megöli tanárát – közölte a törvényszék ...

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság gyorsított eljárásban nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte azt a férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütött egy rendőrt – közölte a Központi Nyomozó ...

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt folytat nyomozást egy középkorú férfi ellen, akinek letartóztatását nem végleges végzésben a bíróság ...

Újfajta szövetség alakult, melyben a rendőrség a kereskedelmi ágazat képviselőivel összefogva törekszik a szektor résztvevőinek és a lakosság biztonságának erősítésére. Lezajlott az idei évindító ...

Az előző nap eseményei ...

Több mint százmillió forint feketepiaci értékű marihuánát foglaltak le a rendőrök egy soroksári családi házban, ahol termesztették a kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu ...

Csalás tényállásokat is vizsgálnak a ...

Az előző nap eseményei ...

Illegális versenyeket akadályoztak meg a budapesti ...

Egyhetes, európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés indul hétfőn, amely Magyarországon is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére ...

Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében – hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött ...