Az európai parlamenti választáson az Európai Néppárt (EPP) pártcsaládján belül, mind a 28 uniós tagországot figyelembe véve, a Fidesz-KDNP szerezte a legnagyobb arányú, 51,49 százaléknyi szavazatot – derül ki a hétfő hajnalban hozzáférhetővé vált választási ...

Kelet- és Közép-Európa államfőivel is találkozik június 3-4-i varsói látogatása során Barack Obama amerikai elnök, aki az első részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken vesz részt a lengyel fővárosban – jelentette a PAP lengyel és a RIA Novosztyi orosz hírügynökség Jaromir Sokolowskira, a lengyel elnöki hivatal külpolitikai ügyekben illetékes miniszterére ...

Orosz szakértők két egymást követő megfigyelő repülést hajtanak végre Románia és Magyarország területe felett a Nyitott Égbolt Szerződés keretében – közölte Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyhelyzetek mérséklésével foglalkozó orosz központ vezetője az ITAR-TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségek jelentése ...

Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a párt szombaton ülésező választmányának – jelentette be a vasárnapi EP-választás előzetes eredményének ismeretében Mesterházy Attila ...

Az erdélyi Hátszeg (Hateg) mellé szállítják “haza” a magyarosaurus dacus nevű törpe dinoszaurusz élethű mását, amelyet a 20. század elején talált maradványok alapján készített el egy őslényekre szakosodott kanadai szobrászművész – közölte honlapján a Bukaresti ...

Huszonöt előadást láthat a közönség a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválján, amelyet idén június 20. és 28. között rendeznek ...

Meg vannak számlálva a gízai nagy szfinx másolatának napjai az észak-kínai Hopej tartományban – közölték a május közepén világméretű sajtóvisszhangot kapott alkotás ...

A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után a pártokra leadott szavazatok száma a ...

Átlagosan 43,11 százalékos volt a részvétel az európai parlamenti választásokon – jelentették be vasárnap este ...

Meghalt Wojciech Jaruzelski tábornok. Az utolsó lengyel kommunista vezető hosszút betegség után 90 éves korában érte a halál – jelentette a BBC lengyel sajtóközlésre ...

Legalább 12 állat elpusztult, amikor villám csapott egy marhacsordába szombaton a Bács-Kiskun megyei ...

Jogsértő a szavazólapok lefényképezése vagy kivitele a ...