A Magyar Nemzeti Bank visszautasította az ellenzéki pártok  kritikáit, amelyeket “nyomásgyakorlást célzó politikai nyilatkozatoknak” nevezett, és úgy vélte, hogy ezekkel és a közvélemény félrevezető tájékoztatásával próbálják a jegybank függetlenségét egyes ellenzéki pártok ...

Vádat emelt a hannoveri ügyészség az egykori auschwitz-birkenaui haláltábor egy őre ellen, a 93 éves férfi ellen egy magyar holokauszt-túlélő is tanúskodni ...

(Budaörs, 2014. szeptember 10. – Budaörsi Infó) Több utcát érintő áramszünet lesz 2014. szeptember 19-én. A karbantartás a Naphegy utca, valamint a Zengő utca környékét érinti, a csatolt felsorolásnak ...

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Boeing és a SpaceX vállalatokat bízza meg “űrtaxik” építésével annak érdekében, hogy az Oroszországtól való függését megszüntetve, amerikai területről maga juttathassa fel űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra ...

Öt operaprodukcióval, köztük két ősbemutatóval várja közönségét az Armel Operaverseny és Fesztivál október 9. és 17. között Budapesten – hangzott el a rendezvény keddi fővárosi ...

A fiatal korban adott ránctalanító botoxkezelés korlátozhatja az érzelmi fejlődést – derült ki egy friss brit ...

Várja a budaörsieket a Csiki Pihenőkert 2014.09.20-án 10–16 óráig a hagyományos Szüreti ...

Az adózók nagy része továbbra sem nyilatkozik az szja 1+1 százalékáról, a 2013. évi szja-ból csupán az elvi keret mindössze 52,2 százalékát ajánlották fel – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ...

Pénzmosás vádjával bűnvádi eljárást indítottak egy orosz milliárdos ellen kedden, és házi őrizetbe helyezték ...

A Libération című francia napilap vezetősége hétfőn bejelentette, hogy 93 munkahely megszüntetésére készül a 250 főt (köztük 180 újságírót) foglalkoztató ...

Kilencvennégy éves korában elhunyt Tokióban Jamagucsi Josiko japán filmcsillag, aki számos hollywoodi filmben is szerepelt, köztük Samuel Fuller Bambuszház című alkotásában – közölte a ...

Az erdélyi ferences rendtartomány kezdeményezésére jubileumi Mária-évet hirdetett a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye abból az alkalomból, hogy ötszáz éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor – közölte a Székelyhon ...