Az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében közel ötven százalékkal nőtt az amfetamin-származékok fogyasztása. A rendőrség 2014 szeptemberében új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amely kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére. A program célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi ...

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén is útjára indította a „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, melynek keretében a személy-, illetve tehergépkocsik, a motorkerékpárok és kerékpárok vezetői október 2-től december 12-ig ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozott szervizekben járművüket szakemberek ...

(Budaörs, 2014. október 21. – Budaörsi Infó) A budaörsi közhasznú mentőalapítvány támogatókat keres GPS készülékek (2 db) beszerzésére, a régi elhasználódott, megbízhatatlan eszközök cseréjére, a betegellátás biztonságának és gyorsaságának fokozása ...

(Budaörs, 2014. október 16. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó Választási különszámában már olvashattak Simándi Szelimről, aki akkor arról beszélt nekünk, hogy szeretné, hogy az innovatív város képe jobban kidomborodjon és célként azt határozta meg, hogy Budaörs az országos gazdasági helyzettől függetlenül tudjon egy újabb gazdasági lendületet venni. A választások után ismét felkerestük és a Budaörs Fejlődéséért Egyesület ...

(Budaörs, 2014. október 21. – Budaörsi Infó) 2014. október 23-án az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 58 évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezés és koszorúzás lesz a Szakály Mátyás utcai ...

(Budaörs, 2014. október 20. – Budaörsi Infó) 2014. október 18-án, szombaton a Budaörsi Gazdapiacon a Vöröskereszt helyi szervezete ismét megmutathatta magát. A hétvégi gesztenye sütésben segédkeztek, és felhívták a figyelmet az elsősegély tanfolyamok, és vizsgák beindítására a településen, valamint véradásra buzdították az ...

(Budaörs, 2014. október 20. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó Választási különszámában már olvashattak Hauser Péterről, aki akkor arról beszélt nekünk, hogy a város fejlődését szeretné elősegíteni megválasztása esetén a régi értékek megtartásával. A választások után ismét felkerestük, és a Budaörs Fejlődéséért Egyesület elsöprő győzelméről, és saját eredményeiről beszélgettünk ...

(Budaörs, 2014. október 20. – Budaörsi Infó) A Vivart Budaörsi Sinfonietta ünnepi hangversenyt tart Budaörsön Liszt Ferenc születésnapján és az 1956-os forradalom évfordulójának előestéjén, 2014. október 22-én este 7 órakor a Budaörsi Városháza ...

A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) csaknem egy évtizede segíti a látássérülteket a társadalom értékes tagjává válni úgy, hogy az általa működtetett Budaörsi Masszázsstúdióban olyan profi, látássérült masszőrök működnek, akik segítségkérés helyett immár másoknak nyújtanak segítséget egészségük visszaszerzésében vagy megőrzésében. Úgy tartják, általában a látássérült masszőr a legjobb kezű szakember. Azt is szokták mondani, hogy az ...

(Budaörs, 2014. október 19. – Budaörsi Infó) Új hónap, új pályázatok és új lehetőségek a kreatív fiatalok számára. Sokszínű pályázati lehetőségeket gyűjtöttünk össze az érdeklődőknek. Megéri ...

A Budaörs hazai környezetben győzött a Postás SE II. csapata ellen a női asztalitenisz Extraliga szombati egyetlen ...

Módosul a homlokzati nyílászárók cseréjére kiírt pályázat benyújtási határideje; a benyújtásra szakaszosan, az egyes régiók számára egyedileg meghatározott időpontban lesz lehetőség – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ...