(Budaörs, 2014. november 19. – Budaörsi Infó) A Fidesz-KDNP a 2014. november 19-én a képviselő-testületi ülést követően 12 órakor sajtótájékoztató keretében bemutatták a Fidesz-KDNP frakció új képviselőit, tóvábbá Sokolowski Márk ismeretette a képviselők bizottságokban betöltött pozícióit. A képviselő-testületi ülésen történt vitára is kitért a ...

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola vezeti a szakközépiskolák 2015-ös rangsorát. A gimnáziumok között most is a Fővárosi Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vitte el az első helyet a HVG által megjelentetett középiskolai rangsorban, de az Illyés a gimnáziumok között is benne van az első ...

Megkezdődött a fűtési szezon és ezzel egy időben megjelenhetnek a tűzifával házaló, portékájukat személyesen, szórólapon vagy interneten keresztül hirdető árusok is, akik minden évben több tucatnyi embert csapnak ...

A látni és látszani elvvel már foglalkoztunk a Közlekedésbiztonsági tippsorozatunkban, azonban a szélvédő ellenőrzésére és karbantartására is nagy hangsúlyt kell ...

Elfogadta a parlament kedden a jövő évi ...

(Budaörs, 2014. november 18. – Budaörsi Infó) 2014. augusztusában írtunk utoljára a Budaörsi Polgárőr Kiemelten Közhasznú Egyesületről. Akkori cikkünkben Dr. Bilisics Péter az egyesület elnöke a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az önkormányzat részéről nem kaptak megfelelő támogatást, így kénytelenek az egyesület feladatainak palettáját csökkenteni. Azóta eltelt néhány hónap, az elmúlt időszakról és jövőbeli terveiről kérdeztük ...

(Budaörs, 2014. november 18. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársai az elmúlt héten sem pihentek. Hodut János, az egyesület parancsnoka a továbbiakban minden héten beszámol majd a Budaörsi Infó Online-on keresztül önöknek arról, hogy milyen káresetekhez vonultak ki, hogy segítséget ...

A Budaörsi Sport Club 2014. november 19-én immár harmadik alkalommal rendezi meg Nyílt Napját a budaörsi sportcsarnokban. A rendezvény fő célja, hogy minél többen megismerkedhessenek a BSC keretein belül űzhető sportágakkal szakedzőink, élsportolóink segítségével és ezáltal minél többen kedvet kapjanak a rendszeres testmozgáshoz, ...

A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket. A Facebookon szervezett, A közfelháborodás napja elnevezésű rendezvénnyel egy időben több magyarországi és külföldi városban is hasonló demonstrációkat ...

(Budaörs, 2014. november 17. – Budaörsi Infó) Az Aradi utca felújításának befejeztével a 289-es jelzésű autóbuszok ismét az eredeti ...

(Budaörs, 2014. november 17. – Budaörsi Infó) Dr. Kisfalvi Péter a 2014-es önkormányzati választások alkalmával a 10-es választókörzetben indult képviselőjelöltként a Budaörs Fejlődéséért Egyesület színeiben és győzött. Ez a terület a Kamaraerdő, amelynek az előző négyéves ciklusban Török István (Fidesz-KDNP) volt a képviselője. Az azt megelőző két ciklusban pedig dr. Kisfalvi Péter. Így méltán nevezhetjük ...

Dr. Czuczor Gergely és Grósz András történészek ismét útnak indítják azt a történelmi előadás-sorozatot, amelynek célja, hogy közelebb hozzák az erre fogékony közönséghez Magyarország és Budaörs múltjának történelmi eseményeit, kiemelkedő ...