Több kormánypárti képviselő aláírásával benyújtották pénteken azt a törvénymódosító javaslatot , melynek értelmében a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lehet a dohányzás – jelentette be Heintz Tamás (Fidesz). A Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón a fideszes képviselő egyúttal azt is bejelentette, hogy ő is abbahagyja a dohányzást. Hangsúlyozta, hogy évente ...
Legfrissebbek
-
Elhunyt Keleti Éva fotóművész
-
UPDATE: Megvan a családjuk! – Elveszett osztrák idős házaspárra találtak a budaörsi hegyen – segítséget kérnek a hazajuttatásukhoz
-
Képviselői hírek a 4. számú választókörzetből – Januári számvetés a keleti városrészben
-
Biztonságosan fogyasztható a hazai alma – megnyugtató eredmények a Nébih ellenőrzéseiből
-
Eltávolították Giorgia Meloni arcképét egy római templom freskójáról
-
Szabálytalanul reptette drónját egy budapesti férfi Vecsésen, a repülőtér közelében
-
Milliókat bukhatnak a cégek egy rossz könyvelési gyakorlat miatt
-
Komplex tüdőegészség-program indul aktív dohányosok számára – jelentkezni már lehet
-
A szakma szerint csak látszat volt a kormány egyeztetése az egészségügyről – Mit jelent ez a budaörsiek számára?
-
Díszdiplomát igényelhetnek a budaörsi pedagógusok (letölthető kérelem a cikkben)
-
Ez az év legdepressziósabb időszaka?
-
Több tízezer vállalkozás kapott 101 kérdéses megfelelési kérdőívet a NAV-tól
Az adófizetőknek egy fillérjébe sem került, hogy Orbán Viktor miniszterelnök íróasztalát áthelyezték a tárgyalóba – mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pénteken a Magyar Nemzetnek. A Blikk csütörtökön arról írt: “nem tetszett Orbán Viktornak elődje helye a Parlamentben, ezért fogta magát, és átalakíttatta az épületnek azt a szárnyát, ahol a miniszterelnöki dolgozószoba volt”. Szijjártó Péter ...
Levélben fordult Tarlós Istvánhoz két színházi szakmai szervezet, amely arra kéri a főváros vezetését, hogy álljon el a József Attila Színház szerződtetési tilalmára vonatkozó kezdeményezésétől, mivel az a teátrum társulatának megszűnését eredményezi. “Ez egy olyan horderejű döntés, amely megítélésünk szerint nem hozható meg a szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül, és mindenképpen hosszabb, legalább egy éves ...
Ha a spekuláció és a földközi-tengeri politikai bizonytalanság miatt tovább emelkedik a kőolaj ára, és gyengül a forint a dollárhoz képest, két héten belül átlépheti a 400 forintot az üzemanyagok literenkénti ára a magyar piacon, az viszont bizonyos, hogy a jövő héten ismét emeli az árakat a Mol. Az emelés 4-5 forint is lehet, de ...
A kormányfő azt szeretné, hogy a magyar költségvetés, a bankrendszer és az adósok arányosan osszák meg a devizaárfolyam elszabadulása miatt bedőlő lakáshitelek költségeit. Orbán Viktor erről pénteki Facebook-bejegyzésében ír, amelyben ezúttal az otthonteremtés témakörében válaszol a neki feltett kérdésekre. A miniszterelnök megerősíti, hogy a devizahiteleik miatt rossz helyzetbe kerülők megsegítésére fel fogják állítani a nemzeti ...
Az MSZP szerint míg a miniszterelnök 180 négyzetméteres dolgozószobába költözik, az emberek egyre nehezebb körülmények között élnek. Török Zsolt szóvivő a szocialista párt és a Societas sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányváltás óta növekednek a devizahitelesek terhei, a köztisztviselőket indoklás nélkül kirúghatják, megfigyelhetik, drágul a benzin, az energia és az élelmiszerek ára, nő a munkanélküliség – ...
Kiemelkedően magas a rokkantnyugdíjasok aránya a magyarországi munkaképes korú lakosságon belül a környező országokhoz viszonyítva – mondta pénteken a kormányszóvivő egy olyan tanulmány alapján, amely a reformprogramok előkészítéseként született. Az említett, a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített tanulmányra hivatkozva a kormányszóvivő egy budapesti háttérbeszélgetésen kifejtette: ma Magyarországon a 2,9 millió nyugdíjasnak körülbelül a negyede, 728 ezer ...
Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója szerint Magyarországon is hatással lesz a világméretű élelmiszerár-emelkedés, miközben az élelmiszerárak a magasabb adókulcs miatt haladják meg Magyarországon több környező ország árszintjét. Magyarországon az élelmiszerárak szintje az EU átlagának 78 százaléka, míg például Csehországban az unió átlagának 74 százaléka, Lengyelországban 63 százaléka – mondta Szabó Márton az MTI-nek. A ...
Megszűnhet önálló intézményként működni a József Attila Színház, amelynek társulatát feloszlatják; a teátrum dolgozóival csütörtökön Méhes László igazgató ismertette Csomós Miklós főpolgármester-helyettes erről szóló levelét. A főváros vezetése arra kérte fel az igazgatót, hogy a következő évadtól ne hosszabbítsa meg a munkavállalók és egyéb foglalkoztatottak szerződését – közölte a színház az MTI-vel. Mint írták, ez ...
Magyarország nem kapott semmiféle felkérést az esetleges katonai beavatkozásra a líbiai eseményekkel kapcsolatban – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, kérdésre válaszolva. A tárcavezető az EU védelmi minisztereinek informális találkozója előtt tartott tájékoztatón hangsúlyozta, az ülés hivatalos napirendjén ugyan nem szerepel az észak-afrikai helyzet megvitatása, de nagyon valószínű, hogy a tanácskozáson szó lesz a ...
Magyarország soros elnökségének elsõ két hónapjában lényeges előrelépések történtek, sok, az országnak fontos kérdésben sikerült haladást elérni – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A tárcavezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjúban kiemelte: az elnökséget akkor lehet majd hitelesen megítélni, ha a félév leteltével a kitűzött célokat összevetik az elért eredményekkel. Ugyanakkor ...
Az eddigi információk szerint nincs magyar áldozata az új-zélandi Christchurchben két napja bekövetkezett nagy erejű földrengésnek – mondta el az MTI-nek telefonon Szentirmay Klára wellingtoni tiszteletbeli főkonzul helyi idő szerint csütörtök reggel. A hivatalos adatok szerint kilencvennyolc halálos áldozata van földrengésnek; és 226 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. Christchurchben nagy erőkkel folyik a mentés, ...


Legutóbbi hozzászólások