Kilónként 300 forintra kúszott a cukor  kiskereskedelmi  ára az elmúlt hetekben, az édes termék hiánycikk a  világpiacon  is, ezért a szakemberek szerint az év hátralévő részében  tovább drágul – írja a szombati Népszava. Emiatt nyilván  többet kell  majd fizetni a cukrászati, édesipari termékekért.  Az uniós  “cukorreform” kvótákat ír elő az egyes tagországok  számára, ami végül  ...

A Nemzetgazdasági Minisztérium  szerint a  magyarországi közösségi közlekedés – a MÁV csoport,  a Volán társaságok  és a BKV – finanszírozása leginkább  egy feneketlen kúthoz hasonlít,  ráadásul meglehetősen rossz  hatásfokkal jár együtt. Az NGM, az  újjászervezésben érintett  fő területekről szóló sorozatában a magyar  közösségi  közlekedést elemzi. Az MTI-hez eljuttatott dokumentum  leszögezi:  a közösségi közlekedés hatékony szervezése ...

Rédicsen és Lentiben is egy-egy gördeszkapálya  építése indul Lendvai Zoltán rédicsi plébános kezdeményezésére,  aki  tavaly nyáron gördeszkás mutatványával világhírre  tett szert. Zoltán  atya az MTI-nek elmondta: nemrég egy barátjával  a szlovéniai Lendván  felkeresték azt a céget, amelyik eddig  Európa-szerte már mintegy 200  könnyűbeton gördeszkapályát  tervezett és épített. A cégvezetőkkel  történt kapcsolatfelvétel  után a napokban elkezdték ...

Már folyamatban van az új Büntető Törvénykönyv  (Btk.) előkészítése; napirenden szerepel a büntethetőségi  korhatár  leszállítása és további törvények szigorítása  – írta Orbán Viktor  miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében,  amelyben ezúttal a  közbiztonság témakörében válaszolt  a feltett kérdésekre. A  miniszterelnök szerint bár már most  is érezhető az eddig megtett  intézkedések hatása a közbiztonságban  – 40 százalékkal csökkentek a  ...

Több kormánypárti képviselő aláírásával benyújtották pénteken azt a törvénymódosító javaslatot , melynek értelmében a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lehet a dohányzás – jelentette be Heintz Tamás (Fidesz). A Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón a fideszes képviselő egyúttal azt is bejelentette, hogy ő is abbahagyja a dohányzást. Hangsúlyozta, hogy évente ...

Az adófizetőknek egy fillérjébe sem került, hogy Orbán Viktor miniszterelnök íróasztalát áthelyezték a tárgyalóba – mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pénteken a Magyar Nemzetnek. A Blikk csütörtökön arról írt: “nem tetszett Orbán Viktornak elődje helye a Parlamentben, ezért fogta magát, és átalakíttatta az épületnek azt a szárnyát, ahol a miniszterelnöki dolgozószoba volt”. Szijjártó Péter ...

Levélben fordult Tarlós Istvánhoz két színházi szakmai szervezet, amely arra kéri a főváros vezetését, hogy álljon el a József Attila Színház szerződtetési tilalmára vonatkozó kezdeményezésétől, mivel az a teátrum társulatának megszűnését eredményezi. “Ez egy olyan horderejű döntés, amely megítélésünk szerint nem hozható meg a szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül, és mindenképpen hosszabb, legalább egy éves ...

Ha a spekuláció és a földközi-tengeri politikai bizonytalanság miatt tovább emelkedik a kőolaj ára, és gyengül a forint a dollárhoz képest, két héten belül átlépheti a 400 forintot az üzemanyagok literenkénti ára a magyar piacon, az viszont bizonyos, hogy a jövő héten ismét emeli az árakat a Mol. Az emelés 4-5 forint is lehet, de ...

A kormányfő azt szeretné, hogy a magyar költségvetés, a bankrendszer és az adósok arányosan osszák meg a devizaárfolyam elszabadulása miatt bedőlő lakáshitelek költségeit. Orbán Viktor erről pénteki Facebook-bejegyzésében ír, amelyben ezúttal az otthonteremtés témakörében válaszol a neki feltett kérdésekre. A miniszterelnök megerősíti, hogy a devizahiteleik miatt rossz helyzetbe kerülők megsegítésére fel fogják állítani a nemzeti ...

Az MSZP szerint míg a miniszterelnök 180 négyzetméteres dolgozószobába költözik, az emberek egyre nehezebb körülmények között élnek. Török Zsolt szóvivő a szocialista párt és a Societas sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányváltás óta növekednek a devizahitelesek terhei, a köztisztviselőket indoklás nélkül kirúghatják, megfigyelhetik, drágul a benzin, az energia és az élelmiszerek ára, nő a munkanélküliség – ...

Kiemelkedően magas a rokkantnyugdíjasok aránya a magyarországi munkaképes korú lakosságon belül a környező országokhoz viszonyítva – mondta pénteken a kormányszóvivő egy olyan tanulmány alapján, amely a reformprogramok előkészítéseként született. Az említett, a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített tanulmányra hivatkozva a kormányszóvivő egy budapesti háttérbeszélgetésen kifejtette: ma Magyarországon a 2,9 millió nyugdíjasnak körülbelül a negyede, 728 ezer ...

Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója szerint Magyarországon is hatással lesz a világméretű élelmiszerár-emelkedés, miközben az élelmiszerárak a magasabb adókulcs miatt haladják meg Magyarországon több környező ország árszintjét. Magyarországon az élelmiszerárak szintje az EU átlagának 78 százaléka, míg például Csehországban az unió átlagának 74 százaléka, Lengyelországban 63 százaléka – mondta Szabó Márton az MTI-nek. A ...