A magyar kormány részvétét nyilvánítja az elhunytak hozzátartozóinak, és vizsgálja, hogy milyen módon tud segítséget nyújtani a Norvégiában pénteken történt tragédia után – közölte Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatát a Miniszterelnökség szombaton az ...

A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők kétharmadát felvették az idén; az egyetemre, főiskolára bekerült csaknem 98 ezer diák közül az alapképzésben a hallgatók 75 százaléka államilag támogatott, 25 százaléka pedig költségtérítéses formában tanulhat majd – közölték a jelentkezéseket értékelő pénteki, budapesti sajtótájékoztatón. A mesterképzés keretszámát ugyanakkor nem töltötték ...

Az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMA) csütörtökön közzétett ajánlása szerint a Pandremix néven forgalmazott H1N1-influenza elleni védőoltást gyerekeknek és tizenéveseknek csak akkor javasolt beadni, ha más vakcina nem áll rendelkezésre, mert az oltás ritka mellékhatásaként narkolepszia jelentkezhet – adta hírül a BBC hírportálja ...

Az álláskeresési ellátás változására vonatkozó jogszabályi módosítás szeptember 1-jétől lesz hatályos; az álláskeresők maximum a minimálbért kapják majd meg – tájékoztatta a Foglalkoztatási Hivatal csütörtökön az ...

Változtat az új budapesti zászló szegélyén a főváros; az erről szóló előterjesztést várhatóan az augusztus végi ülésen tárgyalja a Fővárosi ...

Az MSZP elnökhelyettese szerint a szocialista pártnak is meg kell határoznia, esetenként újra kell gondolnia a nemzeti kérdéshez való viszonyát, és ez a folyamat már el is kezdődött. Balogh András csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP elfogadja a kettős állampolgárságot, de nem tekinti szerves részének a szavazati jog ...

Ötszázötvenöt éve, 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt (a mai Belgrádot) védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. Az Országgyűlés ez év július 4-én a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította július ...

Pénteki élő sportközvetítések a hazai ...

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat: első körben csaknem 98 ezren nyertek felvételt valamelyik egyetemre, főiskolára a 141 ezer jelentkező ...

Emberi maradványokat találtak a speciális búvárok, miközben kiemelték a II. világháborúban felrobbantott budapesti Margit-híd vízben lévő darabjait. Még nem tudni, mikor és milyen körülmények között került a folyóba az összesen hét csontváz, de nem kizárt, hogy olyan zsidóknak a maradványairól van szó, akiket a Dunába lőttek – ismerteti a csütörtöki ...

Ma eldől a felsőoktatásba jelentkező csaknem 141 ezer diák sorsa, este nyolc órakor nyilvánosságra hozzák az idei felvételi ponthatárokat. A hivatalos ponthatárok elsőként a www.felvi.hu honlapon jelennek ...

A látogatók szeme láttára adott életet utódjának kedden a Nyíregyházi Állatparkban élő két nőstény borjúfóka (Phoca vitulina) egyike; a sóstógyógyfürdői intézményben világra jött bébi az első, fogságban született fóka ...