A Fidesz szóvivője szerint nem tudni, melyik az LMP igazi arca, mert eddig úgy nyilatkoztak, hogy nem működnek együtt az MSZP-vel, most viszont közös akciót jelentettek be a szocialistákkal a választási regisztráció ellen, amit az előzetes egyeztetéseken még jó megoldásnak ...

Magyarország az internethasználat és a digitális média szempontjából a szabad országok közé tartozik a Freedom House jelentése szerint; a független nemzetközi jogfigyelő szervezet 47 vizsgált ország közül az ötödiknek sorolta ...

Közös nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd megépítéséről, valamint a két ország közlekedési kapcsolatainak ...

Várakozáson felüli volt a Kutatók éjszakája rendezvényeinek látogatottsága: pénteken a vidéki helyszíneken a tavalyinál átlagosan 20 százalékkal többen vettek részt, a fővárosban pedig körülbelül tizenkétezer látogató fordult meg a 36 helyszínen – hangsúlyozza az eseményt szervező Tempus Közalapítvány hétfőn az MTI-hez eljuttatott ...

A kisvállalkozások a jövő évtől két új, egyszerű adónem közül választhatnak a tételes adóról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerint, amelyet hétfőn 236 igen szavazattal, 32 nem és 54 tartózkodás mellett fogadott el az ...

A kormány megszüntetné a pénznyerő automaták üzemeltetésének lehetőségét; Lázár János államtitkár szerint a szerencsejáték ezen formája sok családot tett ...

Hétfőtől Simicskó István, a honvédelmi tárca eddigi parlamenti államtitkára tölti be a sportért felelős államtitkári posztot az Emberi Erőforrások Minisztériumában – írta a Magyar Nemzet ...

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bővíti ügyfélkapu-regisztrációs tevékenységét, október 1-jétől a központi ügyfélszolgálatokon és kijelölt kirendeltségeken az első ügyfélkapunyitás mellett új regisztrációs szolgáltatások is igénybe vehetők az ügyintézőknél – jelentette be az ...

A világ legnagyobb képét rakták ki megtöltött kávéspoharakból diákok vasárnap Budapesten; a 64 négyzetméteres, vagyis kicsivel több mint 8×8 méteres mozaikkép egy kipipált csillagot ...

A vajdasági Topolyán (Backa Topola) elfogták a rendőrök azt a férfit, aki néhány órás szombati kimenője után nem tért vissza a börtönbe – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután az ...

Országos elfogatóparancsot adott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bakony Róbert ellen, az emberölés miatt jogerősen elítélt 47 éves férfinak szombaton néhány órás eltávozást engedélyezett a szegedi büntetés-végrehajtási intézet, oda azonban a megadott határidőig nem tért vissza – tájékoztatta a főkapitányság szóvivője vasárnap az ...

Három férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy internetes banki műveletekhez használt adatokat szereztek meg, majd áldozataik számlájáról pénzt utaltak át saját maguknak – közölte honlapján a ...