Verdi Nabucco című operájának Szabadság kórusát énekelték el Fischer Ádám karmester vezényletével a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozók, mintegy 300-350-en kedden a budapesti Szabadság ...
Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek adott interjújában. Lázár János a programot “bürokrácialebontó csomagként” ...
Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB); először a tízezer forintos bankjegyek változnak, ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a ...
Ma véget ér a két és fél hónapos nyári vakáció és reggel nyolc órakor megkezdődik a tanítás az iskolákban, elindul a 2014/2015-ös tanév. Az új tanévben mintegy 1 millió 267 ezer diák veszi hátára az ...
Mától csak sárga taxival lehet utazni Budapesten. Az új taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, annak egyik feltétele volt a jármű sárgára ...
Az idei csapadékos nyár egyértelműen hozzájárult a Budapest környéki erdők megújulásához, noha a hirtelen lezúduló záporok és a tartósan párás idő károkat is okozott – mondta Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az MTI-nek ...
Nékám Kristóf allergológus szerint sem a társadalom, sem a döntéshozók nem érzékelik, milyen súlyos és egyre növekvő problémát jelent az allergia Magyarországon. A Magyar Allergia Szövetség elnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta: létre kellene hozni egy szakmai, operatív központot, s annak irányításával át kell tekinteni, majd újra kellene szervezni a magyarországi ...
Felhívást tett közzé csütörtökön a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által létrehozott etikai bizottság: azok jelentkezését várják, akik érdemi információkkal tudják segíteni a Sipos Pálhoz köthető esetleges fiatalkorúak elleni szexuális zaklatások feltárását az MTV-n ...
Fulladásveszélyes és mérgező játékfegyvereket talált vizsgálatai során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ...
Döntöttek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokról csütörtökön, a több mint 9500 pótfelvételiző közül mintegy 7300-an kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben – közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. csütörtökön az ...
A távközlési-, valamint a gázszolgáltatóknak szeptember 1-jétől akkreditált tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvánnyal kell igazolniuk a számlázási rendszerük biztonságát – ekkor lép hatályba az erről szóló törvényi ...
A villamosenergia-, a földgáz- és a távhő-közszolgáltatásokat egy társaságcsoportba akarja szervezni a kormány a holding alapú közszolgáltatási rendszer részeként – az erről szóló kormányhatározat a szerdai Magyar Közlönyben jelent ...


Legutóbbi hozzászólások