Megjelent a háztartási gépek cseréjére kiírt pályázat, a részletes pályázati dokumentáció csütörtöktől elérhető a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ...

Debrecenben hozzák létre az első európai ajurvéda tanszéket, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Debreceni Egyetem (DE) és az indiai AYUSH Akadémia ...

A közszolgáltatásokat érintő több fogyasztóvédelmi szabályt is módosított szerdán az Országgyűlés a fideszes Németh Szilárd és Balla György javaslatára, akik ügyfelek javaslataira hivatkozva kezdeményezték a ...

Hat és félezerrel kevesebb jelölt indul az október 12-i önkormányzati választáson, mint négy éve, a nemzetiségi jelöltek száma pedig háromezerrel kevesebb – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke keddi, budapesti ...

Ismét megrendezik a Nagy Diák IQ-teszt elnevezésű versenyt, amelynek három fordulójában középiskolások és egyetemisták mérhetik össze ...

Jövőre három szombat lesz munkanap. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent ...

Októberben megnövelik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál (BÁH) a menekültügyi szakterületen dolgozók létszámát, és létrehoznak egy háromszáz személyes ideiglenes befogadó intézményt. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számában jelent ...

Kinevezte Áder János államfő külgazdasági és külügyminiszterré Szijjártó Pétert, aki szerdán teheti le a parlamentben a miniszteri ...

A jövőre életbe lépő uniós szabvány teljesítéséhez nem elég a családi házakat 8-10 centiméter vastag anyaggal hőszigetelni, hanem 20 centiméterre kell vastagítani a hőszigetelést, cserébe viszont 45-50 százalékkal csökken a fűtési költség – közölte a Knauf Insulation magyar leányvállalata hétfőn az ...

A fűtési szezon közeledtével érdemes ellenőriztetni a tüzelő- és fűtőberendezéseket, a kéményeket és a szén-monoxid-érzékelőt, mert így megelőzhetők a minden évben halálos áldozatokat követelő balesetek – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Tűzmegelőzési ...

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium ...

Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első nyolc havi hiánya 858,8 milliárd forintot ért el, augusztusban a hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt, ez több mint 10 éve a legalacsonyabb havi deficit – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a honlapján ...