Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Hajból készült “láthatatlan” kipával rukkolt elő egy izraeli fodrász, remélve, hogy találmánya védelmet nyújthat viselőinek az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben.

Egy apró vízi hüllő fosszílizálódott maradványai arról tanúskodnak, hogy már a kora krétakorban is gondoskodtak utódaikról az állatok.

A négytagú popcsapat, a Passed nyerte A Dal első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Tóth Vera, Dallos Bogi, Szűcs Gabi és a Karmapolis, a tévénézők szavazataival Antal Timi jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.

II. Erzsébet királynő lett a világ legidősebb uralkodója a szaúd-arábiai király halála után.

A modern kommunikáció előnyeiről és hátrányairól írt Ferenc pápa a tömegtájékoztatás 49. világnapjára intézett üzenetében, amelyet a Vatikán pénteken közölt.

Nem szabad a nyilvánosság előtt tárgyalni a vitákat, mert akkor nem a vita lényegéről szólnak a tudósítások, hanem arról, hogy vita van – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken az Origónak adott interjújában, a Fideszen belüli vitákkal kapcsolatban.

Kanyaróellenes védőoltás beadatását sürgető felhívással fordult a szülőkhöz, iskolákhoz és önkormányzatokhoz pénteken az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája, miután a vírus Disneylandből kiindulva, hat államban legkevesebb 75 embert betegített meg, főleg gyerekeket.

Február 3-án indul az internetről szóló nemzeti konzultáció és várhatóan szeptemberben dönt a kormány arról, hogy a beérkező válaszok alapján milyen intézkedéseket hoznak meg – mondta Deutsch Tamás, a konzultációt vezető miniszterelnöki biztos csütörtökön újságíróknak egy a témában tartott háttérbeszélgetésen, több hírportál tudósítása szerint.

Szerszámaival együtt helyeztek végső nyugalomra ezer éve egy viking kovácsmestert, aki a gazdag leletanyag tanúsága szerint nagy tekintélynek örvendett közösségében.

Januártól szuperszámítógépek és új szoftverek segítik a magyar agykutatókat a különféle műszereken gyűjtött adatok elemzésében. Az új rendszer használatával növelhető az idegrendszeri betegségek diagnózisának pontossága és a betegek kezelésének hatékonysága.

2015. január 31-én Hubay Mikós: Ők tudják, mi a szerelem bemutató előadás lesz a Budaörsi Latinovits Színházban. Lyon, 1864 szeptember vége. Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, de Hector Berlioz, a zeneszerző – ő írt indulót (a Fantasztikus Szimfónia IV. tételében) azoknak, akik a vérpadra menetelnek – 48 év után fölkeresi ifjúkori szerelmét, Estellát. Ő […]

A TraffiHunter, traffipaxjelző és autósokat segítő megoldás nyerte el az Év Alkalmazása díjat az “Appra magyar! – Whatify sikeres applikációt fejlesztek” 2014-es versenyén – közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) csütörtökön az MTI-vel.