Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak – jelentette ki kedden Robert Cazanciuc román igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a román ügyészség látókörébe került Markó Attila romániai parlamenti képviselő Magyarországon tartózkodik.

Ellopták Charlie Chaplin pályafutásának első Oscar-díját egy párizsi cég irodájából. A némafilm egyik legnagyobb alkotójának 1929-ben odaítélt szobor értékét több mint egymillió euróra (mintegy 310 millió forintra) becsülik.

Miután a nagyváradi önkormányzat egy közvitára sem bocsájtott, és kizárólag Mircea Mălan alpolgármester ízlése szerint összeállított terv alapján napokon belül megkezdi a váradi főtér átépítését, valamint határozottan elutasította annak lehetőségét, hogy a városalapító szent király, a tér névadójának, Szent Lászlónak a szobrát visszahelyezzék eredeti helyére, a tér közepére, a legnépszerűbb internetes közösségi oldalon, a Facebookon […]

Változik a közlekedés rendje szerdától a Margit híd budai hídfőjénél, a Budapesti Közlekedési Központ kerülőútvonalat biztosít a járművezetőknek.

A reklámadó marad, a kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a különadók rendszere megmaradjon – mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden reggel.

Az éhezésre, a nélkülözésre, a szegénységre, az alávetettségre és a létbizonytalanságra hívta fel a figyelmet az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn Miskolcon, ahol Dolgozói szegénység, nyomor és gyermekéhezés a mai Magyarországon címmel tartott konferenciát az ellenzéki párt.

Új, a sajtó-helyreigazítási perhez hasonló eljárás védené a képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogokat egy törvényjavaslat szerint, amely hétfőn került fel a parlament honlapjára.

Az osztrák Raiffeisen bankcsoport (RBI) eladja lengyelországi és szlovéniai leánybankjait és a Zuno direktbankját, az ázsiai és az amerikai piacról pedig visszavonul a bank felügyelőtanácsának hétfői döntése értelmében. A szűkszavú sajtóközlemény szerint Magyarországon a bank optimalizálja tevékenységét.

Egy ritka betegségben szenvedő nőt spontán módon gyógyított meg az a szerencsés DNS-mutáció, amely az orvosok szerint csupán a lottó ötös megnyeréséhez hasonlítható – írja a BBC.

Több mint 50 évnyi színházi karrier után kénytelen visszavonulni a színpadtól Michael Gambon.

A Magna Carta egy ritka példányára bukkantak az angliai Kent megyei önkormányzat archívumában: a brit történelem egyik legjelentősebb dokumentumának ez a kiadása 1300 körül látott napvilágot, és tartalmazza az erdőkről szóló kiváltságlevelet is.

Vivaldi első, elveszett zeneművére bukkanhatott rá egy német könyvtárban őrzött kéziratban Federico Maria Sardelli karmester és zenetörténész. Az instrumentális darabot hétfőn mutatják be a firenzei Uffizi képtárban.