Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A Budaörs 3-1-re kikapott hazai pályán a Szegedtől a labdarúgó NB II 7. fordulójának szombati játéknapján. 

Decembertől 256 forintos frankárfolyam mellett törleszthetnek az autóhitelesek is, a kiszámíthatóvá váló törlesztés és az árfolyamkedvezmény miatt a kormány arra számít, gyakorlatilag minden érintett devizahiteles élni fog a lehetőséggel – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.

Elmaradt a Martin Amis regényéből Billy Bob Thornton és Johnny Depp főszereplésével forgatott London Fields péntekre tervezett torontói premierje, mivel a rendező a film meghamisításával vádolta meg a producereket.

Ma van a Színházak éjszakája: 25 fővárosi színház várja rendhagyó produkciókkal, interaktív programokkal a közönséget, 61 helyszínen több száz programon keresztül engednek betekintést a színház világába, a készülő előadásokba, a színházi háttérmunkába.

Több mint kétmillió forint értékű, ismeretlen helyen gyártott, hamisított márkajelzésű gumióvszert és egyéb termékeket találtak a pénzügyőrök Budapesten egy bevásárlóközpont raktárában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel. Közleményükben kiemelték: az ismeretlen körülmények között előállított gumióvszerekkel a csalók a szakértő szerint komoly egészségügyi kockázatot is okoztak.

(Budaörs, 2015. szeptember 19. – Budaörsi Infó/MTI/Kálóczi Imre facebook-oldala) A főváros javaslatokkal fordul a kormányhoz a közösségi közlekedés tartós és stabil finanszírozása érdekében – közölte Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján. Tarlós István többek között újra arra hivatkozik, hogy a feladat “messze túlnyúlik a főváros határán, át az agglomerációba”.

(Budaörs, 2015. szeptember 19 – Budaörsi Infó) Remekül szerepel a labdarúgó NB II-ben az újonc Budaörs, amely sorozatban aratott négy győzelmével a 3. helyen áll. Olyan csapatokat győzött le, mint a Szolnok vagy a Gyirmót. A Nemzeti Sport Online cikket írt a BSC-ről. Miskei Attila vezetőedző nyilatkozott nekik.

Zenés-táncos hétvégére várja a közönséget a Budapesti Operettszínház, amely pénteken és szombaton ismét megrendezi a Broadway Fesztivált a Nagymező utcában felállított szabadtéri színpadon. A teátrum a szombati Színházak éjszakáján is részt vesz.

(Budaörs, 2015. szeptember 18. – Budaörsi Infó) Balesetnél helyszínelnek a rendőrök a Szabadság úton, ennek idejére torlódás várható.

Magyarországon a feketegazdaság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya 22,1 százalék, ami megfelel a közép-európai országok átlagának – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis csütörtökön az MTI-vel a Randstad Holding munkaerő-piaci szolgáltató cég friss, mintegy 20 ország adatait tartalmazó felmérésére hivatkozva.

Román, szerb, francia, német, osztrák és belga lapok is írtak Magyarországról csütörtökön a nemzetközi migránsválsággal összefüggésben.

Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke a menekültválság megvitatására. Donald Tusk a döntést szerdai Twitter-bejegyzésben közölte.