Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten és Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.

Sikeresen ültettek be mesterségesen tenyésztett disznószaruhártyát emberi szembe szeptemberben – jelentette be a héten a kínai Shandong Eye Institute.

Az indianai Mikulástól a floridai Karácsonyig sok olyan település, kisebb-nagyobb város van szerte az Egyesült Államokban, ahol egész évben “karácsonyozhatnak”, mert a település nevében valamilyen módon szerepel az ünnep.

Igényfelmérő lapot köteles kitöltetni márciustól a biztosító és a biztosításközvetítő azokkal a személyekkel, akik életbiztosítást kívánnak kötni az általa forgalmazott életbiztosítási termékekre – az igényfelmérés tartalmi elemeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének a keddi Magyar Közlönyben  megjelent rendelete tartalmazza.

A budaörsi rendőrök három helyi férfit fogtak el.

(Budaörs, 2015. december 23. – Budaörsi Infó) A budaörsi civil szervezeteknek szakmai segítséget nyújt a Polgármesteri Kabinetiroda, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) kollégiumának 2016 évre vonatkozó „Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.” című kiírására a pályázatokat időben benyújthassák. Részletek az alábbi felhívásban!

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) cáfolta keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azokat a “félreértelmezett híreket”, amelyek szerint megszűnik az agglomerációs tömegközlekedés. Tarlós István főpolgármester a BÖSZ elnökeként este külön közleményt adott ki, amelyben megerősítette, sehol nem állította, hogy megszűnik az agglomerációs közlekedés.

Mások mellett a Ghymes, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar, a Sexepil, Herczku Ági és a Banda, a Bëlga, a Kozmix, a Neo, a Zagar, az Edda Művek, Fenyő Miklós, a Vad Fruttik, Palya Bea, a Trio Midnight, a Budapest Bár és a Tankcsapda is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.

A kolozsvári Széchenyi téri (Piata Mihai Viteazul) piac épületén levő óra 26 éve mutatja azt a percet, amikor Nicolae Ceausescu kommunista diktátor helikopterrel elmenekült a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának bukaresti székháza tetejéről – írta kedden a Vocea Transilvaniei portál.

Évente 15-25 tüdőtranszplantációval számolnak Magyarországon, de nincs felső korlát, a társadalombiztosítás (tb) minden szükséges beavatkozást támogat – közölte az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár az M1 szerda reggeli műsorában.

Chilei kutatók felderítették az Atacama-sivatag ködének történetét, amely adataik szerint 3500 évet ölel fel.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) arra figyelmeztet, hogy mindenki időben gondoskodjon az ünnepek alatt szükséges gyógyszerek beszerzéséről.