Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Négy víztározó is üresen áll Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amit a szakemberek a klímaváltozással hoznak összefüggésbe – olvasható a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság mostani hidrológiai időszakról készült jelentésében.

Vádat emeltek egy 35 éves ápoló ellen, aki az ügyészség szerint tavaly augusztusban a budapesti Kamaraerdei úti idősotthonban megfojtott egy 83 éves nőt és megkísérelte egy másik idős lakó megölését is – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Több korszak leletei kerültek elő a Békés megyei Geszten októberben, amikor egy tornaterem megépítése előtt feltárást végeztek a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Forster Központ régészei. A legrégebbi lelet nyolcezer éves és a szakemberek meglepetésére találtak gepida sírokat is.

A Budaörs együttese magabiztos győzelmet aratott belga vendége, a TT Vedrinamur ellen, ezzel bejutott a nyolcaddöntőnek megfelelő negyedik fordulóba a női asztalitenisz ETTU Kupában.

Megnyitják a látogatók előtt Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primaverii (Tavasz) palota alatt, tíz méteres mélységben található – közölte szombaton a Mediafax hírügynökség, amely elsőként fotózhatta le a titkos létesítményt.

(Budaörs, 2016. november 26. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó szeptemberi számában arról tájékoztatta a kedves olvasóit, hogy a városunk feletti magaslatokon található egy magyar repüléstörténeti emlékhely (de nem hivatalos), amely emlékmű az idők folyamán és a vandáloknak köszönhetően az ismeretlenségbe kopott.

Négy budapesti kerületben is forgalomkorlátozásokat vezetnek be vasárnaptól jövő csütörtökig rendezvény miatt, a jövő hét elején több reggelen is lezárják a Lánchidat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön. November 28-30. között víz-világtalálkozót tartanak Budapesten.

Az izraeli hatóságok szerint gyújtogatás okozhatta a harmadik napja tartó bozóttüzek egy részét, amelyek miatt eddig mintegy nyolcvanezer embernek kellett elhagynia otthonát.

Magyarországon megkezdődött az influenza elleni védőoltások beadása – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

Egy magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előrejelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát. A találmányt szerdán Budapesten mutatták be.

Kitiltották szülőhazájából, Németországból 1905-ben Donald Trump megválasztott amerikai elnök apai nagyapját egy levéltári forrás szerint, amelyről hétfőn számolt be a Bild című német lap.

 “Való Világ-barométerrel” lép fel az aggályos tartalmak tudatosítása érdekében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a http://adattar.nmhh.hu/vv/vv8 cím alatt – áll az NMHH által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.