Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Összekeverték a megtermékenyítéshez használt spermamintákat egy holland klinikán – írta a BBC hírportálja.

Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakos hétfőn bejelentette, hogy babát vár.

(Budaörs, 2016. december 23. – Budaörsi Infó) Közeledik a keresztény-kultúrkörnek még a legkevésbé hívők között is megtartott ünnepe, a karácsony. Ugyan már a globalizáció és a fogyasztói társadalom legalább egy évtizede kiüresítette Európa keleti felében is, mivel a fogyasztás bűvöletének girlandja megfojtotta a jelképes karácsonyfáját. A kötelező, egymásra licitálásra kiélezett és a fanyalgásokat elkerülendő óvatos […]

Markánsabb lehet a pékáruk, elsősorban a kenyerek íze a Magyar élelmiszerkönyv módosítása miatt – erről a Magyar Pékszövetség szakmai titkára beszélt az M1 csütörtök reggeli műsorában.

Több mint 3 tonna lejárt édességet és édesipari alapanyagot vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) értesítése alapján.

A Bajnokok Ligájában érdekelt Szekszárd francia, az ETTU Kupában szereplő Budaörs és Postás SE pedig török, illetve orosz ellenfelet kapott az európai női asztalitenisz klubsorozatok negyeddöntőinek szerdai, luxembourgi sorsolásán.

A Heim Pál Gyermekkórházban ápolt gyermekeknek sütött mézeskalácsot Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Király Nóra (Fidesz-KDNP), Újbuda alpolgármestere szerdán egy budaörsi cukrászdában.

Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor, illetve szilveszterkor, a vasút, a Volán-társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is rendkívüli menetrendet hirdetett.

A Magyar Telekom és a Vodafone a berlini merénylet idején, hétfőn Németországban tartózkodó ügyfeleinek a roaming-díjakból maximum bruttó 10 000 forintot jóváír – közölték a szolgáltatók az MTI-vel kedden, az akcióhoz a Telenor Magyarország is csatlakozott.

Fokozott figyelmet kérnek a teherfuvarozóktól a magyar rendvédelmi szervek a 12 halálos áldozattal járó berlini események után.

Valószínűleg élt még a támadás idején és megpróbálta megakadályozni a gázolásos merényletet annak a kamionnak a holtan talált lengyel vezetője, amellyel a tömegbe hajtottak hétfő este egy berlini karácsonyi vásáron – írta szerdán a Bild című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva.

A terhesség alatt a nők agyának bizonyos részein csökken a szürkeállomány, ami segíti az  alkalmazkodást az anyasághoz, valamint az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását – derült ki egy új tanulmányból.