Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Több, Kőbányát is érintő villamos menetrendje is módosul jövő héten a Kőrősi Csoma Sándor úton a füvesített vágányszakasz öntözőrendszerének helyreállítási és javítási munkálatai miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Az oroszok 29 százaléka absztinensnek mondta magát egy friss felmérésben, tíz éve ez az arány még 23 százalék volt. A felmérést a kormánytól független Levada Központ végezte április végén egy 1600 fős mintán.

Budaörs, 2017. május 21. (Budaörsi Infó / MTI) – A férfiaknál és a nőknél is címvédéssel zárult a triatlonos klubcsapatok országos bajnoksága Tiszaújvárosban.

Férjhez ment szombaton Pippa Middleton, Katalin cambridge-i hercegnő húga.

Büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják a Nyíregyházán lezuhant vitorlázó repülőgép ügyét – közölte a rendőrség szombat délután a honlapján.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karának előadótanára, Radu Cirita szerint Romániában 2010 és 2015 között mintegy 300 ezer ember telefonjának lehallgatását engedélyezték a bíróságok.

Provokációnak minősítette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pénteken Beregszászon kiadott közleményében, hogy a napokban ismeretlenek a “magyar nyelv védelmét” szorgalmazó táblákat helyeztek ki helytelen magyarsággal írt szöveggel a Beregszászi és a Nagyszőlősi járások területén.

Először részesült magyar tudós a Nemzetközi Asztronautika Szövetség (IAF) legrangosabb, fiatal kutatóknak adható elismerésében. Az IAF Young Space Leadership Awardot öten kapták meg, köztük Bacsárdi László, a Soproni Egyetem docense, intézetigazgatója – tájékoztatta a Magyar Asztronautikai Társaság (MAT) pénteken az MTI-t.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintra bírságolta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-t (Lidl), mert a 2015-ös karácsonyi akciója idején a fa babaház játék reklámozásakor megtévesztette a fogyasztókat – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

Megkezdte a tagok toborzását az első nemzeti otthonteremtési közösségekbe (nok) a Central Nok Szervező Zrt., egy 120 hónapos és egy 180 hónapos futamidejű nokhoz lehet csatlakozni – tájékoztatta Török Béla, a társaság vezérigazgatója az MTI-t.

Rapalbumot nyújtott be diplomamunkaként az angol tankszéken a Harvard egyetem egy végzős diákja.

Hét fővárosi kerületben vezetnek be ideiglenes forgalomkorlátozást vasárnap demonstráció miatt, késő délután lezárják a Szabadság hidat is – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.