Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Míg a világ más országaiban a bűncselekmények elkövetői örülnek, ha “csak” közmunkára ítélik őket, a szerbiai tapasztalat azt mutatja, hogy a nyugat-balkáni ország lakói inkább a börtönbüntetést választják az alternatív büntetések helyett – közölte a szerbiai közszolgálati televízió a honlapján kedden.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai először találtak közvetlen bizonyítékot arra a nagyon ritka folyamatra, amelyben két foton – fényrészecske – nagy energián kölcsönhatásba lép és megváltoztatja irányát, az eredmény megerősíti a kvantumelektrodinamika (QED) egyik legrégebbi előrejelzését.

A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére – áll a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározatban.

Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül – közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.

Második világháborús Moszkitó vadászrepülőt építenek újjá elkallódott és kis híján odaveszett tervek alapján szakértő amatőrök Nagy-Britanniában. A szerkezetből már csak Kanadában és Új-Zélandon van egy-egy repülni képes példány.

Az eddig feltételezettnél már 500 évvel korábban is kereskedtek a vikingek szárított tőkehallal Közép-Európában – derül ki egy friss kutatásból.

Vizsgálattal bizonyították, hogy hamisak azok a fotók, amelyeket egy indiai rendőr házaspár, Dines és Tarakesvari Rathod tett közzé annak alátámasztására, hogy tavaly tavasszal feljutott a Mount Everestre – közölte hétfőn Maharastra állam rendőrsége, amely ezek után kirúgta a párt.

Elkészült az eddigi legpontosabb térkép az univerzumban lévő sötét anyagról. A kutatócsoport több mint 26 millió galaxist vizsgált meg a kutatáshoz.

Az árfolyamgát fokozatos kifutása miatt 59 ezer ügyfélnek átlagosan 7 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlete a jegybank szerint, közülük 13 ezernek csak 1000 forinttal, 5 százalék esetében azonban a futamidő hosszabbításával is számolni kell. Az MTI által megkérdezett bankok emiatt nem számítanak tömeges fizetési nehézségre, az esetleges problémákat egyedileg kezelik.

Az augusztus 15-i határidő előtt befejezték a 17. FINA Világbajnokság óriás toronyugró épületének bontását, így újra eredeti útvonalon közlekednek a 19-es és 41-es villamosok.

Augusztus 28-tól érvényesek a szeptemberi vasúti és autóbuszos dolgozói és tanulói havi helyközi bérletek – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.