Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Károly brit trónörökös tíz évvel ezelőtt olyan klímaegyezmény-módosításokért kampányolt, amelyből saját magánvagyon-kezelő hitbizománya közvetve anyagi hasznot húzhatott volna, ha a lobbizás sikerrel jár, és ezt annak idején nem tárta a nyilvánosság elé – egyebek mellett ez derült ki azokból a dokumentumokból, amelyek a legújabb offshore-kiszivárogtatással kerültek nyilvánosságra.

Negyvenkét ország, köztük Magyarorszég vesz részt a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet Lisszabonban rendeznek 2018 májusában – jelentették be kedden a portugál fővárosban, ahol ismertették a versenynek az óceán közelsége ihlette jelszavát (Mindenki a fedélzetre!) és logóit is.

Lucian Boia román történész szerint nem lehet arra kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek. A mítoszromboló könyveiről híres román történész annak kapcsán adott hosszú interjút a News.ro hírportálnak, hogy a múlt hét végén mutatták be Az 1918-as nagy egyesülés körül – Nemzetek, határok, kisebbségek (In jurul Marii Uniri de la 1918. Natiuni, frontiere, […]

A lakossági várakozások szerint a használt és az új lakások ára is emelkedik a következő egy évben – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében.

Február végéig lehet nevezni a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által idén ismét közösen meghirdetett 1app alkalmazásfejlesztő versenyre, olyan saját fejlesztésű, magyar felhasználóknak szóló mobilalkalmazásokkal, amelyek egy okosváros lakóinak nyújtanak hasznos szolgáltatásokat.

Új színházi játszóhely nyílik Budapesten: a Nemes Színpad a kelenföldi Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban várja a közönséget első előadásaival, amelyeket a héten mutatnak be. Tanulóik a saját előadásaik mellett kilenc színházban, köztük a budaörsiben is szerepelnek.

Megszavazta a román szenátus hétfőn azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené, és két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná az ingyenes parkolóhelyek elfoglalásáért pénzt követelő, önjelölt parkolóőröket.

A Kúria kedden, bűncselekmény hiányában felmentette K. Andreát, akit korábban azért vádoltak meg, mert autójával üldözőbe vett motoros tolvajokat, akik közül az egyik menekülés közben meghalt.

Bő egy héten belül elindulhat a Momentum aláírásgyűjtése annak érdekében, hogy népszavazást rendezhessenek a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló, nyáron elfogadott törvény visszavonásáról – mondta kedden Budapesten, sajtótájékoztatón Orosz Anna elnökségi tag.

Mint más mérgeknél, a metilalkohol esetében is igaz, minél nagyobb a mennyiség, annál inkább képes súlyos, akár halálos mérgezést okozni – emelte ki Zacher Gábor toxikológus egy kedd délutáni tévéműsorban.

2017. november 7. – Egyre több részlet látott napvilágot hétfőn a különféle hírcsatornákon keresztül a legújabb offshore-botrányról, a hírügynökségek ismert személyek (így orosz vezető üzletemberek és Petro Porosenko ukrán elnök), illetve nagy hírű cégek ügyleteiről számoltak be.

Egyénileg nagyon eltérő, ki mennyire tűri a stresszt, egy gyengébb pszichikumú embernek az is okozhat poszttraumatikus tüneteket, hogy egy légibázison fegyelem, parancsuralmi rendszer, bezártság van – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő egy tévéműsorban hétfőn.